Forrásponton az egészségügy

Úgy tűnik, az előző miniszter idejében labilis támogatással elfogadott törvény hányatott sorsra ítéltetett. Mikola István jogszabályát minimális többséggel szavazta csak meg a parlament, így nem kell csodálkozni azon, hogy a mostani egészségügyi kormányzat - összegyűjtve a kifogásokat - új elkészítésére kényszerült. Az ágazat átalakítása ugyanis a többségi konszenzus nélkül halálra ítéltetett, pedig nincs mese, változtatni kell.

Ám a szaktárca hiába dolgozná át a törvényt, Csehák Judit miniszter pedig hiába szögezi le sorra-rendre: nem az intézmények privatizációjáról, hanem arról szól a tervezet, hogy szabályozott keretek közé tereljék a már évek óta folyó magánbefektetői gyakorlatot. (Egyébként - szerinte - a kórházak gazdasági társaságokká alakulása nem kötelező.)

Ennek ellenére többen ellenzik az új jogszabály-tervezet piaci viszonyok felé kacsingató paragrafusait, azt, hogy megnyílna az út a szakmai befektetők előtt. Azt sem fogadják el, hogy a gyógyítóegységek nyereségorientált társasággá alakuljanak. Attól tartanak ugyanis, hogy a megtérülésre áhítozó tőke felgyarapodva odébb vándorol. Sokan vélik úgy, talán nem is alaptalanul, hogy a kondérhoz közel állók szerzik meg a zsíros falatokat, a súlyos betegeket gyógyító egységek pedig az állam nyakán maradnak.

A törvénytervezet megalkotói azonban állítják: szigorú számviteli szabályok, vagyonvédelmi biztosítékok garantálják, hogy nem szedhető szét az egészségügyi intézményrendszer, a társaságba vitt egészségügyi ingatlan kizárólag egészségügyi vagy szociális célra hasznosítható. Egyébként pedig nem tartják kivetnivalónak, hogy a befektetők tőkéjük megtérülésére törekszenek. Így van ez már évek óta. S az is tapasztalható, hogy az egészségügybe invesztálók hosszú távra rendezkedtek be, hiszen tudják, biztos piacon landoltak. Ugyanis mindig voltak, vannak és lesznek betegek. De a betegek is jól jártak a korszerű diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére vagy a vesebetegek művesekezelésére vállalkozó cégekkel. Ez utóbbiaknak köszönhető például, hogy megszűnt a művese-kezelési várólista. Állami források híján ez aligha történt volna meg.

A tőke tehát törvény nélkül is gyökeret vert az egészségügyben. Amíg 1995-ben az egészségbiztosító a gyógyító-megelőző kasszájának 7,44 százalékát, addig 2000-ben közel a dupláját fizette ki a vállalkozóknak, meghaladva az 52 milliárd forintot. Tény azonban, hogy a tőke nemigen kapkodott a veszteséges szolgáltatások után. Ezért a tervezett törvényben garantálni kell, hogy nem lehet "kiprivatizálni" a zsírosabb tevékenységeket.

Érthető, hogy a szakszervezet elnöke tart az egészségügyi dolgozók kiszolgáltatottságától. Kételyének eloszlatására a mostani kormányzat azt ígéri: külön jogszabályban rendezi az egészségügyi dolgozók jogállását. Ám mint tudjuk, a törvényeket ki lehet játszani. Ennek ellenére talán mégis csekély az ágazatban dolgozók kockázata, hiszen mára olyan jelentős létszámhiánnyal küzd a rendszer, hogy a hatékonyságnövelés élőmunka-megtakarító változata nem valószínűsíthető.