Új NATO-főparancsnok

James Jones személyében a múlt héten hivatalba lépett a NATO új európai főparancsnoka. Jones tábornok eddig a tengerészgyalogság parancsnokaként volt tagja az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának; katonai pályafutását Vietnamban kezdte, s szakaszparancsnokból a hadosztály-parancsnokságon át jutott - végig haderőneménél szolgálva - 1999-ben a zöldsapkások legmagasabb beosztásába. Vezérkari főnöke volt a Bosznia-Hercegovinában és Macedóniában végrehajtott hadműveleteknek; részt vett az iraki kurdok támogatására szervezett amerikai katonai akciókban. Beiktatása alkalmával gyorsan ellentmondásba keveredett Lord Robertson főtitkárral, aki a NATO iraki szerepét az ENSZ tevékenységének támogatásában jelölte meg, míg ő, Jones úgy vélekedett, hogy az ottani NATO-szerepet a NATO maga dönti majd el. Lehetne, de nem érdemes még messzemenő következtetéseket levonni ebből a "kéthangúságból".

Ugyanígy nincs közvetlen összefüggés a főparancsnok beiktatása és a között, hogy az Egyesült Államok nem sokkal előtte hivatalosan is előterjesztette a NATO-tanácsnak, milyen támogatást vár a szövetségtől feltételezett iraki hadjáratához, de elképzelhető, hogy a kérések teljesítésének bevasalásánál jól jöhet majd a "jól söprő új seprű" agilitása. Először is, egyértelművé vált, hogy az "afgán szabályhoz" hasonlóan az USA ezúttal is kétoldalú alapon kíván - ha és amennyiben - megegyezni szövetségeseivel a konkrét részvételről. Másodjára az is kiderült, hogy amit Washington kér a szövetségesektől, az leginkább a "háttérbiztosítás" kategóriájába tartozik, s mint ilyet, még azok a kormányok is teljesíthetik, amelyeknek a közvéleménye nagyon hangosan tiltakozik az esetleges háború ellen. (SzH)