James Jones személyében a múlt héten hivatalba lépett a NATO új európai főparancsnoka. Jones tábornok eddig a tengerészgyalogság parancsnokaként volt tagja az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának; katonai pályafutását Vietnamban kezdte, s szakaszparancsnokból a hadosztály-parancsnokságon át jutott - végig haderőneménél szolgálva - 1999-ben a zöldsapkások legmagasabb beosztásába. Vezérkari főnöke volt a Bosznia-Hercegovinában és Macedóniában végrehajtott hadműveleteknek; részt vett az iraki kurdok támogatására szervezett amerikai katonai akciókban. Beiktatása alkalmával gyorsan ellentmondásba keveredett Lord Robertson főtitkárral, aki a NATO iraki szerepét az ENSZ tevékenységének támogatásában jelölte meg, míg ő, Jones úgy vélekedett, hogy az ottani NATO-szerepet a NATO maga dönti majd el. Lehetne, de nem érdemes még messzemenő következtetéseket levonni ebből a "kéthangúságból".
Ugyanígy nincs közvetlen összefüggés a főparancsnok beiktatása és a között, hogy az Egyesült Államok nem sokkal előtte hivatalosan is előterjesztette a NATO-tanácsnak, milyen támogatást vár a szövetségtől feltételezett iraki hadjáratához, de elképzelhető, hogy a kérések teljesítésének bevasalásánál jól jöhet majd a "jól söprő új seprű" agilitása. Először is, egyértelművé vált, hogy az "afgán szabályhoz" hasonlóan az USA ezúttal is kétoldalú alapon kíván - ha és amennyiben - megegyezni szövetségeseivel a konkrét részvételről. Másodjára az is kiderült, hogy amit Washington kér a szövetségesektől, az leginkább a "háttérbiztosítás" kategóriájába tartozik, s mint ilyet, még azok a kormányok is teljesíthetik, amelyeknek a közvéleménye nagyon hangosan tiltakozik az esetleges háború ellen. (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.