Gépparkfejlesztés
Füleki Lajos
A Pátria Nyomda Rt. vezérigazgatója
"Az előzetes információk alapján azt mondhatom, hogy valószínűleg pályáznánk a kedvezményes hitelre, természetesen a feltételeket előzetesen részletesen meg kellene ismernünk. Cégünk tavaly új helyre költözött, az ezzel kapcsolatos beruházás mintegy egymilliárd forintot emésztett fel, s sajnos semmiféle kedvezményes támogatást nem tudtunk igénybe venni. Ismert, hogy a nyomdaipari cégek státusa a Széchenyi-programban többször változott, s amikor cégünknél a nagy átalakulások zajlottak, a nyomdák éppen nem pályázhattak. Egyetértek azzal, hogy azok a cégek pályázhassanak kedvezményes hitelre, melyek modernizálják termelésüket. Amennyiben igénybe vennénk a hitelt, a pénzt új gépekre fordítanánk. Gépeink hatvan százaléka tíz-tizenöt éves, egy részük megérett a cserére. Cégünk likvid, így nehézség nélkül kaphatunk banki hitelt. A piaci kamatokat azonban nehéz kigazdálkodni, s az gátja lehet a beruházásoknak."
Versenyképesség
Alter Róbertné
A Kunplast-Karsai Rt. vezérigazgatója
"Nagyon örülnénk egy olyan kedvezményes hitellehetőségnek, melyet a több mint 250 főt foglalkoztató, magyar tulajdonban lévő középvállalatok vehetnének igénybe. Eddig ugyanis azért szorultunk ki a kedvezményes hitelek pályázataiból, mert cégünknél több mint 250 ember dolgozik. Mindenképpen pályáznánk, hiszen szükség van technológiai fejlesztésre, e nélkül ugyanis elveszíthetjük versenyképességünket. Nálunk főleg kulcskérdés a modernizálás, hiszen autóipari beszállítók vagyunk, s ezen a területen nem könnyű megfelelni a követelményeknek. Az exportáló vállalatok az erős forint miatt amúgy is nehéz helyzetbe kerültek, nagy a konkurenciaharc, nyomottak az árak, s ezt csak a hatékonyság növelésével lehet ellensúlyozni. Amennyiben a magyar cégek nem tudnak fejleszteni, jelentős piacvesztéssel kell számolniuk. A banki hitelkamatokat a cégek többsége nem tudja kitermelni. A kedvezményes hitelből új gépeket vásárolnánk."
Hiánypótlás
Sólyom Ferenc
Az ASG Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója
"A magyar gazdaságpolitika az elmúlt időszakban zászlajára tűzte a kis- és középvállalkozások támogatását, s mivel a határt 250 fő foglalkoztatásánál húzták meg, így jó néhány közepes méretű, magyar tulajdonban lévő cég kiszorult a kedvezményezetti körből. Amennyiben a mostani hiteleket az úgynevezett vállalati középréteg is igénybe veheti, az mindenképpen hiánypótlás lesz. Amennyiben a feltételek ismertek lesznek, úgy mi is szeretnénk pályázni. Az elmúlt két évben az exportáló cégek nehéz helyzetbe kerültek, különösen igaz ez a gépipari vállalatokra. A recesszió, az erősödő forint miatt olyan nagy mértékű veszteségeket kellett elkönyvelni, hogy nem maradt pénz fejlesztésre. Ebben a helyzetben a talpon maradás az elsődleges cél, így beruházásainkat teljesen vissza kellett fognunk. Ez az állapot természetesen sokáig nem tartható fent, de a banki hitelből való fejlesztés nem jöhet szóba, így szükség van a kedvezményes hiteltámogatásra."
Információhiány
Vonnák Sándor
Építési vállalkozó
"Láttam már egy tájékoztató füzetet arról, hogy a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi vállalkozásfejlesztő program keretében milyen beruházási hitelprogramot akar indítani. A probléma az, hogy abban csak az általános elképzelésekről olvashatunk, s nem lehet tudni, hogy konkrétan mire, milyen feltételek mellett lehet pályázni. A vállalkozók többsége gyakorlati ember, s ilyen jellegű információkra van szükségük, ennek hiányában nehéz tervezni. Az előző kormány által indított Széchenyi-programban a kis- és középvállalkozók jószerivel csak az utolsó évben jutottak konkrét pályázati lehetőségekhez, s most megint mindent újra kell kezdeni. Probléma, hogy sok kisvállalkozó felkészületlenül várja az uniós csatlakozást. A kedvezményes hitellehetőségre a vállalkozók többségének szüksége van, nem elég a kamattámogatás annak, aki tőkehiánnyal küszködik. A banki hitelfelvétel a vállalkozók többsége számára nem jelent segítséget."
Hatékonyság
Bodrogi József
A Halaspack Csomagolóanyag Bt. vezérigazgatója
"Cégünk az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy folyamatosan fejlesszen, hiszen az egyre erősödő piaci versenyben csak így tudunk helytállni. Ez a koncepció az idén is folytatódik. A tulajdonosunk elvárása is az, hogy folyamatosan javítsuk a hatékonyságot, s ez csak úgy lehetséges, hogy áldozunk a technológia, a géppark megújítására. Eddig az volt a koncepció, hogy elsősorban saját erőből valósítottuk meg beruházásainkat. Úgy gondoltuk - a tulajdonos egyetértésével -, hogy addig kell nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Bár lehetőségünk lett volna banki hitel felvételére, de az nem kifizetődő, nehéz kitermelni, így ezzel a lehetőséggel nem éltünk. A gazdasági minisztérium legújabb beruházási hitelprogramjának tervezetével egyelőre nem volt módom megismerkedni, így nem tudom megítélni, hogy pályázunk-e. Amennyiben a feltételeknek cégünk is megfelel, akkor nem zárkózunk el a pályázaton való indulástól."
Jövő heti kérdésünk: Számít-e ágazatában leépítésekre? Írja meg véleményét internetes honlapunkon! (www.vg.hu) -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.