Áttörés kell az egészségügyben

Tény, az egészségért - legalábbis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint - csak 15 százalékban tehető felelőssé a gyógyítóintézmény-rendszer, számos életmódbeli, környezeti, genetikai tényező is befolyásolja. Ám ha ez utóbbiak is kívánnivalót hagynak maguk után, az egészségügynek kellene pótolni a hiányt.

A rendszerváltást követő kormányok sorra-rendre prioritást szavaztak az ágazatnak, reformot ígértek, egészségvédő programokat terveztek. Történt is egy s más, például a szocialista tervgazdálkodásra jellemző extenzív fejlődés következményeként 100 ezer fölé duzzasztott kórházi ágyszám mára 82 ezerre apadt, de alig volt lényegi változás. Pedig az ágazat modernizálása az Európai Unióhoz való csatlakozás nélkül sem várhat tovább.

A változtatást nem csak a lerongyolódott kórházi osztályokon fekvők és az ambulanciákon órákig sorban álló-ülő, egészségbiztosítási járulékot és tetemes adót fizető betegek sürgetik, az ágazat kormánymeghatalmazottja is egyenesen úgy fogalmaz: még működőképes, de a teljesítőképessége határán van az egészségügy. Az ágazat innovációs és pénzügyi adóssággal küzd, áttörés jellegű, visszafordíthatatlan változtatásra van szükség.

Úgy tűnik, hogy az előző kormány egészségügyi minisztere által megkezdett reformokat a mostani folytatja. Igaz, az évek során kiüresedett reform szó helyett struktúraváltásról, áttörést jelentő attitűdváltásról, fogyasztóvezérelt rendszer megteremtéséről beszélnek. Tulajdonképpen mindegy. Csak az a fontos, hogy történjen valami.

Ám a lakosság állapotának, mostani és a várható korösszetételének, az EU-csatlakozáshoz való harmonizálásnak megfelelő gyógyítóintézmény-rendszer kialakításához becslések szerint tíz évre és legalább 1500 milliárdos többletforrásra van szükség. Márpedig tudjuk, hogy a kormány és az elődje is 600 milliárdot képes invesztálni e célra, a gazdasági növekedés ennyit tesz lehetővé. Ez a tiszta beszéd.

Az is igaz, hogy ma már a legtöbb politikus nem szégyelli kimondani: a hiányzó pénzt csakis a magántőke bevonása pótolhatja. A privatizáció szóval azonban csínján kell bánni. Sokan ugyanis joggal gyanakszanak arra, hogy - az előző évek gyakorlatának mintájára - a tőkés kizárólag a jól fizető gyógyító szolgáltatásokra mozdul, "kiprivatizálja" a jövedelmező kórházi részlegeket. Az élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozó, intenzív ellátásra szorulókat kiszolgáló gyógyítóosztályokra bizonyára nem lenne kereslet.

A hamarosan Országgyűlés elé kerülő "kórháztörvény" nem csinál mást, csupán szabályozza az eddigi privatizációs gyakorlatot. Készítői szerint garanciát ad arra, hogy egy gyógyintézményt egységben lehet gazdasági társasággá alakítani. A magánosítás pedig csak az intézmény tőkeemeléssel való tulajdonlását jelentheti. Az egészségpolitika irányítói azt is ígérik: a tőkebeáramlást a lakossági szükségleteknek megfelelő fejlesztések irányába engedélyezik, aminek az esélyegyenlőség érdekében alapelve a regionalitás. Így alakul majd ki a gyógyintézményeket közpénzekből finanszírozó biztosítási rendszer, aminek előhírnökeként januártól önállósodtak a megyei egészségpénztárak.

Eddig sok miniszter székét követelte a négyévente meghirdetett egészségügyi reform. A tárcavezetők "kihordási ideje" jó, ha elérte a 15 hónapot, ami az egészségügyi rendszerváltás megkezdésére sem elég. Ezért is lehet, hogy a mostani egészségügyi kormányzat csak annyit módosított elődje elképzelésein, amennyit pártja szavazóinak ízlése s az új kormány makrogazdasági és társadalompolitikai elképzelései igényelnek. Tény: a "mikolai törvény" nem adott volna zöld utat a szakmai befektetőknek, a "cseháki" igen. Szigorú pénzügyi szabályozók betartásával, elismerve a tisztességes tőkemegtérülés igényét is.

Ma sem mentes a magántőkétől az ágazat, a Gazdaságkutató Rt. két éve készült elemzései szerint 21 milliárd forintnyi tőke van magánkézben az ágazatban. A vállalkozásoknak 2001-ben közel 60 milliárdos szolgáltatási díjat fizetett az egészségpénztár, ami megközelítette gyógyító-megelőző kasszájának a 15 százalékát. A magánbefektetőknek köszönhető egyébként, hogy hazánkban megszűnt a vesebetegek művesekezelésének várólistája, a legkorszerűbb diagnosztikával tárják föl a különféle betegségeket. Ez jó a betegnek, jó a forráshiányos ágazatnak, és bizonyára megéri a tőkéseknek.