Tűzoltás az EU-tájékoztatásban

A fő gond a szokásos Pató Pál-i mentalitás. EU-kommunikációra, a közvélemény csatlakozásra való felkészítésére a parlament a 2001- 2002-es időszakban alig évi 609,9 millió forintot különített el. Nagyon csekély összeget ahhoz képest, hogy a közvélemény gyakorlatilag semmit nem tud az unióról, illetve amit tudni vél, annak jó része is félinformáció, rémhír vagy tévedés ("betiltják a mákos tésztát, játékot kell adni a disznóknak az ólba" stb.).

Miközben tehát az EU szempontjából sok előnye volt a kétéves költségvetésnek (például kiszámíthatóbbá tette a jellemzően több éven át futó uniós segélyprogramok lebonyolítását, illetve az örök problémának számító társfinanszírozás biztosítását), az uniós kommunikáció alaposan megsínylette a két esztendőre előre tervezés kísérletét. A kétéves büdzsé elfogadásakor ugyanis még sokan alighanem úgy gondolták (talán nem is teljesen alaptalanul), hogy a csatlakozás 2004-es céldátuma is éppúgy későbbre tolódik majd, mint történt az a munkahipotézisként egyoldalúan kitűzött 2002-es, majd a 2003-as céldátummal, ergo 2002-ben még nem is kell felpörgetni az EU-kommunikációt.

Mint kiderült, fel kellett volna. Az előző parlament rossz döntését az új kormány ugyan kijavíthatta volna, mondjuk a költségvetés általános tartalékának terhére, de késlekedett, és végül csak tavaly novemberben állt fel az a kommunikációs közalapítvány, amelynek már végre olyan összeg áll rendelkezésére, amivel a tömegeket is elérő tájékoztatási tevékenységet lehet folytatni, azaz 2,2 milliárd forint. Persze minden relatív: a hazánk népességének felét kitevő lakosú Finnország az 1994. októberi csatlakozási népszavazás előtti két évben 62,8 millió finn márkát fordított EU-tájékoztatásra, ami mai árakon kb. négymilliárd forintot tehet ki... (És az a magyarázat sem helyénvaló, hogy szegény ember vízzel főz, mert 1993-94-ben Finnország modern történetének legsúlyosabb gazdasági válságának vége felé járt, drasztikus költségvetési lefaragások közepette, miközben idehaza a 2001-2002-es évet a kormányzati költekezés elszaladása jellemezte.)

Nem segítette az EU-tájékoztatás hatékonyságát, hogy a kormányváltást követően hónapokon át nem volt világos, mi is lesz a feladatmegosztás a korábban a Külügyminisztérium által végzett kommunikáció, illetve az újonnan felállított kormányzati társadalmi kapcsolatok hivatala között. Nem segített az sem (bár érthető), hogy a novemberben felállt EU Kommunikációs Közalapítvány elsőként saját működési szabályzatával volt elfoglalva, aztán két szakaszban bonyolította le az első pályázatokat, s azóta is sokszor úgy tesz, mintha teljesen a nulláról kellene indulni az EU-tájékoztatásban, mintha nem lett volna uniós kormányzati kommunikációs stratégia már évek óta, s mintha nem készültek volna már el színvonalas háttéranyagok a csatlakozás hatásairól. Finoman szólva nem mindig lehet észrevenni, hogy a MeH vagy a közalapítvány építene a Külügyminisztérium hosszú évek óta zajló felvilágosítási munkájára, nem használják ki például az európai információs pontok hálózatát, s mint hírlik, hasonló füzeteket készülnek újra megíratni, mint amelyek az Engem is érint című felkészítési sorozatban egyszer már megjelentek...

A romló közvélemény-kutatási adatok januári megjelenése felerősítette a kapkodást. Most már olyan, mosolyt fakasztó hibák is becsúsznak, hogy a közalapítvány percre pontosan ugyanarra az időpontra tűzi ki saját sajtóközpontjának megnyitóját a Millenáris Parkba (ez történt tegnap), mint amikorra a képi sajtó képviselőit az Országgyűlés szeretettel hívja vágóképeket készíteni a közalapítvány vezetésének integrációs nagybizottságbeli meghallgatására. Még szerencse, hogy legalább az írott sajtó munkatársainak nem kellett töprengeni, melyik eseményt is válasszák, mert a parlamenti bizottsági ülés zárt volt... Igen, jól tetszenek olvasni, a kommunikációs közalapítvány zárt ülésen számolt be arról, hogy miként (nem) kommunikált az elmúlt időszakban. Az indoklás szerint azért, mert az integrációs nagybizottság ülései mindig zártak. Reméljük, április 12-én a szavazók nem arról mondanak véleményt, hogy a zárt ülés mennyire hatékony formája a társadalmi kommunikációnak...