Az Egyesült Államok az egész világ ellen?

Bár az elfogadott határozatban is megjelenik az erő alkalmazásának lehetősége - a legvégső esetben - Irak lefegyverzése érdekében, az alaphangot mégis az ENSZ keretei közötti békés megoldásra való törekvés, a fegyverzetellenőrök munkájának folytatása adja meg. Ha lebontjuk a diplomáciai frázisokat, észre kell venni, hogy az EU álláspontja lényegesen különbözik Washingtonétól. A határozat rámutat a német-francia kettős erősödő szerepére nemcsak Európában, hanem az egész világon. Nagyon lényeges az a nyilvános "feddés", amelyet Chirac elnök adott azon kelet- és közép-európai országoknak, amelyek aláírták a háborús politikát támogató nyilatkozatot. Figyelmeztette őket az európai egység megbontásának felelősségére, és megjegyezte, hogy "elmulasztották azt a ragyogó lehetőséget, hogy hallgassanak".

Az EU álláspontját összességében támogatja Oroszország, Kína, az arab és a fejlődő világ országainak döntő többsége. Ha összehívnák az ENSZ rendkívüli közgyűlését, az USA kisebbségben, még ha nem is teljes elszigeteltségben maradna. Egyedüli biztos támogatója csak Izrael lenne, hiszen ha Irak jelent is bizonyos veszélyt, akkor csak Izraelt veszélyeztetheti, a többi szomszédjával ugyanis már rendezte a kapcsolatait. Irak fegyverzetének egyetlen veszélyességi kritériuma, hogy eléri-e Izraelt. Irak és Izrael között a legkisebb távolság 240 kilométer. Ezért lehet az egyetlen 180 kilométer hatótávolságú iraki rakétát már-már a tervezett tömeges rakéta-légicsapás bizonyítékának tekinteni.

Valamikor az izraeliek lebombázták azt az iraki atomreaktort, ahol gyanújuk szerint elő lehetett állítani atomfegyverhez szükséges anyagot. Az irakiak néhány elavult, szovjet gyártmányú Scud rakétát lőttek ki Izraelre, de ezek robbanása inkább pszichológiai, mint katonai hatást váltott ki. Be kell látni, hogy ma a világ Irak lefegyverzését elsősorban Izrael biztonsága érdekében követeli, mivel az iraki fegyverek senki mást nem veszélyeztethetnek.

Hogyan történhetett, hogy az USA, amely évtizedeket fordított arra, hogy elnyerje az ó- és az újvilág rokonszenvét, átváltozott a világ többi részének ellenségévé? Alig 12 év telt el azóta, hogy a Szovjetunió széthullása után az USA nyilvánosan a világ egyetlen szuperhatalmának és az új világrend fenntartásának felelősévé nyilvánította magát. Az Egyesült Államokkal szembeni elégedetlenség úgy gyűlt a világban, mint a beteg testben a rákos sejtek - és ugyanúgy váratlanul jelzik létüket.

Lyndon LaRouche, aki indulni akar a következő amerikai elnökválasztáson, megkísérelte megtalálni azt az időpontot, amikor az USA a "dombtetőn fénylő városból" olyan országgá vált, amelyik kész "kitárni a poklok kapuit". Ő 1964-et tartja ennek az évnek, amikor a Fehér Ház döntött a vietnami beavatkozásról. Lehetne ezt a határt az 1961-ben, a disznó-öbölbeli kudarcnál is meghúzni, amelynek eredményeként Kuba szinte az egész világ rokonszenvét elnyerte. Az USA annak ellenére, hogy megköveteli magának a világ vezető hatalmaként való elismerést, képtelen receptet találni más országok fejlesztésére. A Washingtonban előírt receptek meggondolatlan követése következtében bekövetkezett argentin, orosz, brazil gazdasági katasztrófák erős kételyt ébresztettek az amerikai tanácsadók kompetenciáját illetően. Nyugat-Európa klasszikus példája annak, hogyan próbálnak együttes erővel szembeszállni Washington erőszakos politikájával. Amíg létezett a Szovjetunió, Európa megbékélt a tengerentúli gazdag nagybácsi diktátumával. Négy évvel ezelőtt, a NATO megalakulásának 50. évfordulója alkalmával kísérelték meg utoljára sikeresen maguk alá gyűrni Nyugat-Európát. Akkor a NATO reformjának meghirdetésével - kiterjesztve annak tevékenységét az egész világra - globális céljaik eléréséhez alkalmas katonai eszközt nyertek.

Az utóbbi évtized eseményei meggyőzték az európaiakat, hogy az USA csak saját önző céljait követi. Eljött az ideje, hogy rendszabályokat foganatosítsanak az európai érdekek védelmére. Elég pontosan meghatározták az irányvonalat: saját európai, gyors reagálású erők, saját közös valuta létrehozása, az EU megerősítése nemcsak gazdasági, hanem politikai szervezetként is.

Az USA iránti rokonszenvnek a szeptember 11-i terrorakciók utáni rövid idejű fellángolása hamar kihunyt annak következtében, hogy Washington maga szándékozik fellépni az ügyész, a bíró, sőt a hóhér szerepében is. Ellentmondást nem tűrő, más népek és államok érdekeit nem tisztelő, erejével kérkedő politikájával kiprovokálta, hogy a világ társadalmainak többsége rövid idő alatt - legalábbis történelmi léptékben - elforduljon tőle. Talán éppen ezért Irak sorsa képes meghatározni az új világrend sorsát is. A konfliktus a geopolitikai mozgások detonátora lehet.



Copyright: Novosztyi