Sikerült az ENSZ Biztonsági Tanácsában pénteken úgy elfogadtatni az iraki "olajat élelmiszerért" program felújítását, hogy az egyhangúlag megszavazott határozatban egyetlen szó sem utal a háborúra. Ezt csak azért érdemes megemlíteni, hogy érzékeljük, mi mindenre képes a diplomácia. Mert csak ennek az elhallgatásnak az árán vált lehetségessé a 15 tagállam - és különösen az öt állandó tag - szavazati egyetértése. Állítólag orosz igény volt, hogy az 1472. számú határozat ne legitimálja az Irak elleni angolszász intervenciót, de nyilván ezt kívánta az elmúlt hetekben a háborús felhatalmazás ellen vétóval fenyegető másik két állandó tag, Franciaország és Kína is. A program végrehajtását a 15-ök most teljes egészében Kofi Annan ENSZ-főtitkárra bízták, míg korábban a bagdadi kormánynak is volt szerepe. Ennyiben a "realitás" mégis beköltözött a szövegbe.
Nem lehet ugyanakkor túlértékelni az egyhangú BT-szavazás tényét, ami arra utalhat, hogy az érintettek hajlandók visszatérni az elmúlt több mint fél évszázad során többé-kevésbé bevált nemzetközi rend gyakorlatához, benne az ENSZ rendező és szabályozó szerepéhez. Az USA és Nagy-Britannia ugyan végigviszi az iraki háborút, de utána egyelőre talán nem lesz több hasonló akció - mintha ez lenne az ígéret. Az Egyesült Államok is hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ szerepet kapjon a háború utáni iraki újjáépítésben - legalábbis Tony Blair brit kormányfő ezzel tért haza az USA-ból, ahol a múlt héten George Bush amerikai elnökkel tárgyalt; Bush maga nyilvánosan nem tett ilyen értelmű bejelentést. A bátrabb ENSZ-diplomaták mindenesetre már egy további BT-határozatot szövegeznek: a helyreállítás rendjéről, az új közigazgatás körvonalairól. Közben a brit-francia árok feltöltésének reménye is fölcsillant: Chirac francia elnök és Blair hét végi telefonbeszélgetése szerint Párizs és London leghőbb vágya, hogy szorosan együttműködjék a háború utáni Irakban. (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.