Formálódó köszönő viszony
Magyarországon ma egyszerre tapasztalható munkanélküliség és munkaerőhiány; a cégek jelentős hányada - méretétől és tevékenységi területétől függetlenül - nem talál igényeinek megfelelő szakképzett fizikai dolgozót, s ez előbb-utóbb versenyképességének rovására megy. Az iskolapadból nem életközeli, a gyakorlatban nehezen hasznosítható szaktudással kikerülő munkaerő nem igazán felel meg sem a hazai, sem a külföldi cégek elvárásainak, kereslet és kínálat olykor köszönő viszonyban sincs egymással. Ezt mutatják a számok: az elavult szaktudású fiatalok egyharmada munkanélküliként kezdi pályafutását.
Ezért ígéretes törekvés a kormány részéről, hogy összhangot kíván teremteni a szakképzés és a gazdaság igényei közt. Ez azzal valósulhat meg, ha a gazdaság szereplőinek a jelenleginél nagyobb rálátást biztosít a képzésre. Ezen segíthet például a tanulószerződés elterjedése, melynek révén a fiatal megtapasztalja, hogy neki, mint munkaerőnek, mi a piaci értéke, melynek keretében a szakmunkástanuló az adott cégnél - s nem az iskolai tanműhelyben - folytatja gyakorlati tanulmányait. Minderről a jövő heti kormányülésen lesz szó.
Nagy kérdés, hogy az iskolák - melyek finanszírozása a tanulók számától függ - mindehhez hogyan viszonyulnak majd. Gondot jelent továbbá, hogy a szakmunkásképzésnek eleve nincs meg a kellő társadalmi presztízse. A beiskolázás a maradványelv alapján történik, vagyis általában csak a gyengébb képességűekből lesz szakmunkástanuló.
Probléma az is, hogy a magyar munkavállaló híres immobilitásáról, s ezalatt nemcsak a földrajzi helyváltoztatás értendő, hanem a hajlandóság arra, hogy ha úgy adódik, akkor időről időre megújítsa tudását, netán szakmát váltson. Addig azonban, amíg a működőtőke rugalmasabbnak bizonyul náluk, kiszolgáltatottságuk is megmarad.
