Furcsa háború

Megkezdődött hát a bejelentett háború. A szuperhatalom leszámol egy tizenkét éve kiéheztetett országgal. De Irak nemcsak pária, hanem a második az ismert kőolajkészletekkel rendelkező országok sorában. Vonzó célpont, habár aligha kizárólag az olajtartalékok állnak a washingtoni fellépés hátterében. Bush elnök hivatkozási alapja szerint a nemzetközi terrorszervezetekkel fenntartott kapcsolatok és a tömegpusztító fegyverek birtoklása kényszeríti ki Szaddám Huszein elnök megbuktatását; Irakot pedig az USA újjáépíti, virágzó demokratikus ország lesz - úgy legyen! Igaz, a tapasztalat kételyt sugall. A hivatkozási alap ugyanakkor eleve bizonyítatlan, ráadásul Richard Myers, a vezérkari csúcsfőnök el is kottyantotta (a Time magazinnak), hogy "a végcél nem Szaddám".

Mi a tényleges stratégiai célja a katonai vállalkozásnak? Nem lehet bizonyosan tudni, csak sejtések vannak. Nem ítélhető így meg, hogy nemes vállalkozásról, nemtelen kalandról, vagy hegemonista merényletről, esetleg valamennyiből elemeket ötvöző folyamat kezdetéről, netán egészen másról van szó. Ettől is furcsa ez a háború. Meg attól, hogy máris súlyos áldozatai vannak: recseg-ropog a nemzetközi biztonság építménye, alapjaiban rendült meg az atlanti szövetség, vadonatúj szembenállások körvonalazódnak - nem éppen biztató távlatok.

De a közeljövő is tartogathat meglepetéseket. George Bush újraválasztása bizonyosan összefonódik e háború kimenetelével, ha másként nem, hát az amerikai fellendülésre gyakorolt kedvező vagy kedvezőtlen hatásával; a brit Tony Blair sem kormányozhat tartósan az őt delegáló Munkáspárt, a pártközvélemény ellenében. A háború esetleges elhúzódása, átszivárgása a tágabb közel-keleti térségre pedig valóban kikezdheti az üzemanyag-ellátás biztonságát, s akkor annyi a remélt fellendülésnek.