Megmosolyogtató, ahogy a magyar külügyminisztérium kommentálta Bush elnök háborús ultimátumát. A külügyi szóvivő szerint ugyanis a beszéd "ismételt esély arra, hogy az iraki válságot békésen lehessen rendezni". Most persze könnyű lenne ezen a sajátos értelmezésen ironizálni, de nyilvánvaló, hogy a magyar diplomácia számos elvárásnak igyekszik egyszerre megfelelni ezekben a napokban. Szorult helyzetben lévőkön pedig nem illik gúnyolódni.
Annál érdekesebb viszont, ahogyan a tőzsdék reagálnak a jelenlegi fejleményekre. Miután hosszú heteken, hónapokon keresztül mást sem lehetett hallani, mint hogy a háborús bizonytalanság miatt esnek a részvényárak, gyengül a dollár és emelkedik az olaj jegyzése, most egy csapásra minden megváltozott. Piaci elemzők, akik még egy héttel ezelőtt is borúlátó jóslatokkal magyarázták a piaci eseményeket, hirtelen meggyőződtek arról, hogy a háború gyorsan és komplikációk nélkül lezajlik, az olajellátásban pedig nem lesz fennakadás.
Mi az oka ennek a váratlan eufóriának? Mi változott meg ennyi idő alatt?
Igencsak naivnak kellett lennie bárkinek ahhoz, hogy komolyan elhiggye: az Egyesült Államok és szövetségesei nem támadják meg Irakot. Ha valami kissé meglepő volt, az inkább az, hogy Washington ilyen sokáig hajlandó volt részt venni az ENSZ égisze alatt zajló diplomáciai színjátékban (ne legyenek illúzióink: legközelebb valószínűleg már nem teszi ezt meg). A szövetséges haderők felsorakoztatása az Öböl-térségben túl sokba került már ahhoz, hogy dolgavégezetlenül visszavonják azokat. Ezt minden józanul gondolkodó elemző tudta, tudja. Az egyetlen nyitott kérdés a támadás megindításának pontos dátuma, illetve a török hozzájárulás mikéntje maradt, de az már jó ideje nyilvánvaló volt, hogy az akció elkerülhetetlen.
Bush elnök beszéde ugyan elérhető közelségbe hozta ezt az időpontot, de igazából nem tartalmazott váratlan bejelentést. Olyat semmiképpen nem, ami indokolná a hirtelen piaci optimizmust. Az amerikai hadigépezet erejét és professzionalitását régóta ismerjük, mint ahogy a katonai beavatkozással járó nem csekély veszélyeket is. Úgy látszik, mégis sokan szeretnek meglepődni, vagy legalábbis úgy tesznek. Ami viszont már nem annyira megmosolyogtató.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.