Márciusi politika

Volt minden 15-én, fügefalevélszerű népszavazástól (Pokorni Zoltán) március fénylő idusán és európai összekötő hídon át a világ által kikényszerített új versenyhelyzetig (Szili Katalin), miközben jeles politikusaink hol az egyik, hol a másik oldalról tartották fontosnak hangsúlyozni, hogy az ünnep nem az övék, hanem a nemzeté. Hát persze.

Fölösleges elvárni, hogy kormány és ellenzék együtt emlékezzen az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóin. Képtelenség, hogy egy pódiumra, akár egyazon közönségbe keveredjenek szocialisták, liberálisok, konzervatívak (hacsak nem ordítozási szándékkal). Nem csak március 15-én, bármikor. A képlet egyszerű: a retorikáját a nemzet - úgymond - egyesítésére építő kormányoldal érdeke, hogy egységre szólítson, igyekezvén ellenérdekeltként feltüntetni az oppozíciót. Az ellenzék feladata pedig, hogy különbözzön. Jól elvannak egymással.

Az elmúlt évtizedben, évtizedekben - úgyszólván előre kódolt okokból - március 15. lett a leginkább átpolitizált ünnep. Azok után, ami egy rendszerrel korábban rendre megtörtént, tucatnyi esztendő nem lehetett elegendő, hogy minden érdekelt elszámoljon és a megbékélésre hajtson. Így tehát amit ma tesznek, abban nincs semmi meglepő. A kormányzó baloldal vezető ereje igyekszik fogást találni, s bizonyítani, semmi köze elődéhez, amely - eufemisztikusan fogalmazva - ambivalens módon viszonyult 1848 örökségéhez. A mai ellenzék meg hasonló vehemenciával keresi a kapcsolódási pontokat és fogalmazza aktuális mondandóját.

Mindez látványosan illusztráltatott ezúttal is. Emlékezés helyett politika - röviden ennyi. A képet annyiban árnyalták az idei év eseményei, hogy a rétorok pillanatok alatt áthidalták az 1848 és az európai uniós csatlakozás között eltelt másfél évszázadot. Lendületükből kis híján arra is futotta, hogy megállapítsák: már Petőfi Sándor is az EU-ba sietve írta a Nemzeti dalt.

Talán érdemes fordítanunk egyet a dolgon. Rendben van, hogy a pártok nem ünnepel(het)nek együtt, mégis nagyszerű lenne, ha legalább ugyanazt ünnepelnék. Mármint a forradalmat és szabadságharcot. Mindazonáltal ma még ez sem időszerű. Francia példa ide vagy oda: szükség lesz néhány évtizedre, amíg akár csak idáig is eljutunk. (GA)