Utolsó acélos erőfeszítések

Alapos piacvizsgálat és számos - az Európai Uniót és a WTO-t sem kihagyó - egyeztetéssorozat után ismét kvótákkal és pótvámokkal védi a hazai acélipart a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Szakértői szerint a magyarországi acélgyártók romló helyzetét alapvetően az import okozza. Ésszerű kiútnak tűnik tehát az olcsón behozott áru távol tartása, mert ez segítheti a hazai acélkereslet alig 40 százalékát kielégítő hazai termelők megerősödését.

A feltételezést alátámasztja az Ózdi Acélművek Kft. helyzete is, amelynek működési eredményei részben a tavalyi pótvámoknak köszönhetően javulnak. Kedvezőbb helyzetbe kerülhet a Dunaferr is, amely belső átalakuláson megy át, a privatizációra csinosítja magát. A DAM életre lehelése - főként, hogy tegnap megindult a felszámolása - már kérdésesebb. Itt felmerül: ahogyan a hazai acélipar romló mutatói mögött is több ok áll a főbűnösnek kimondott import mellett, úgy a kilábalás sem várható csak a piacvédelemtől. Ráadásul nem nagyon látható, hogy a gazdasági tárcának milyen konkrét elképzelése van a hazai acéliparról. Tudjuk, hogy cél a Dunaferr feljavítása és jó áron való eladása, s azt is, hogy minden jelentősebb hazai acélgyártó kiemelt fontosságú saját térsége foglalkoztatásának szempontjából is. Ugyanakkor gazdasági megfontolásból vakvágány, ha közpénzen vagy más, egyébként hatékonyan működő vállalatok pénzén tart fenn az állam cégeket, iparágakat évekig.

Érdemes odafigyelni a kereskedők panaszaira is, mert ezeket hajlamosak vagyunk azzal félretolni, hogy "ők úgyis csak gazdagodnak". Nehezményezik például, hogy jórészt a megkérdezésük nélkül, a mellőzésükkel születtek meg a piacvédelmi intézkedések. Holott (a mellett, hogy ők is teremtenek munkahelyet) az általuk olcsóbban behozott acéltermékek létkérdésnek számítanak több másik iparág, például az építő- és a feldolgozóipar szempontjából. Kifogásolják, hogy hazai ügyfeleiknek a kereskedők gyakran több hónappal későbbi fizetés ellenében szállítanak (holott a hitelezés a bankok feladata lenne). Ráadásul a keleti szállítók (látván, hogy tavaly a magyar piac szépen lenyelte a pótvámokat) a közelmúltban 50-90 százalékkal emelték áraikat, s most erre rakódik rá a pótvám.

Furcsállják a védőintézkedések bevezetésének módját is. Tudunk cégről, amelynek - miután (keleti) importengedélyt kért és kapott, az árut kifizette a szállítójának - viszont az áprilistól érvényes védőintézkedések miatt az engedélye érvényét veszítette. A kifizetett pénzt nem kérheti vissza, s ha behozza az árut, azt komoly pótvám teheli.

Olyanról is hallottunk, hogy egy társaság a pótvám bevezetése előtt két nappal kért és egy nappal előtte kapott engedélyt behozatalra. Persze ehhez kifizette a tetemes illetéket, amit akár az ablakon is kidobhatott volna, mert az ő frissen kapott engedélye is érvényét veszíti a védőlépések bevezetése napján.

Bosszúságra adott okot az is, hogy bizonyos körökben előre értesülni lehetett a közelgő kvóták és vámok részleteiről egy kör e-mailből. Az azt megkapott szerencsések már annak ismeretében tudták üzleteiket kötni, illetve elhalasztani, míg az abból kimaradottakat óriási veszteségek érték.

A helyzet természetesen az, hogy védeni kell a piacot, óvni a magyar munkahelyet, amíg lehet, nincs már sok idő az uniós csatlakozásig. Úgy tűnik viszont, hogy a jó szándék dacára több egyeztetésre, odafigyelésre, a várható hatások jobb felmérésére lett volna szükség, hogy az intézkedés kevesebb boszszúságot és több hasznot okozzon.