Búcsú a cső végétől

Hogyan is nézett ki az integráció és Magyarország kapcsolata 1990-től kezdve mostanáig? Az egyik oldalon megjelent az EU, a tagállamok közös álláspontjával, egyetlen személy által megjelenítve, a másik oldalon pedig Magyarország. Ez volt az alapfelállás, akár a társulási megállapodás tárgyalásáról, akár annak végrehajtásáról, akár a csatlakozási tárgyalásokról volt szó. Az intézményi keretek persze változtak: hol társulási tanácsnak, hol csatlakozási kormányközi konferenciának, hol (mint a legutóbbi hónapokban) interim bizottságnak nevezték, de a lényeg ugyanaz volt: az asztal egyik oldalán ők, a másikon mi, akik nem tartozunk közéjük, csak szeretnénk.

Április 16-tól, az aktív megfigyelői státus életbelépésétől kezdve az asztal ugyanazon oldalára kerülünk. Nem a tizenötök tárgyalnak többé velünk, hanem a huszonötök tárgyalnak egymás között. Első pillantásra talán nem is látszik, micsoda óriási különbség ez. Immár nem "harmadik ország", a jövő májusi belépésre váró tízes csapat, hanem tagország - ha nem is jogi értelemben, de az unió mindennapi életét tekintve feltétlenül.

Diplomaták a megmondhatói, micsoda nagy különbség van nemzetközi tárgyalások során "a cső végén" állni, várva, hogy kijöjjön "a csőből" az a papír, amire végre reagálni lehet, illetve benne lenni a papír tartalmának alakításában. Jóval kisebb az esély egy olyan szöveg módosítására, amiben "n" számú ország előzetesen egymás között már megegyezett (sokszor kínkeservesen). Az EU esetében ráadásul sokkal többről is van szó, mint szokványos nemzetközi tárgyalásról: a Brüsszelben születő joganyag eddig is ezernyi csatornán keresztül hatott érdemben és sokszor húsbavágóan is a magyar gazdaság és társadalom bármely szereplőjére. De hiába volt számtalanszor magyar érdek már eddig is a joganyag kialakításában, az nemcsak hogy nem érvényesülhetett, de nem is artikulálódhatott a döntéshozatali folyamat során.

Április 16-tól kezdve artikulálódhat és érvényesülhet is. A miniszteri tanács többtucatnyi különféle munkabizottságában, az Európai Bizottság számtalan döntés-előkészítő bizottságában ott lehetnek a magyar kormány képviselői, és a szavazási jogon kívül minden más joggal rendelkeznek. Felszólalhatnak, érvelhetnek, javaslatokat tehetnek, a háttérben ad hoc koalíciókat köthetnek. Talán meg lehet kockáztatni, hogy az intézményi részvétel szempontjából ez a legnagyobb ugrás az EU-tagsághoz vezető úton. Szavazásra ugyanis csak meglehetősen ritkán kerül sor. (Igaz, hogy az EU jövőjével foglalkozó, tavaly ősszel indult konvent már hasonló jogosítványokat adott a három magyar küldött kezébe, de a konvent a gyakorlatban csak tanácsadó szerepben működik, hiszen végtermékét, a majdani alkotmányos szerződés tervezetét, csupán inputként használja majd a döntéseket ténylegesen meghozó, soron következő kormányközi reformkonferencia.)

Éppen ezért több mint kínos, hogy még mindig csupán készül az aktív megfigyelői státusszal járó jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen kormányzati koordináció új rendje. A kormány még mindig csak ott tart, hogy egyeztet, "tisztázza a felelősségi rendet", próbálja tervezgetni a sarzsik szétosztását. Alig tíz nap van hátra addig, hogy elinduljanak az első magyar kormányképviselők Brüsszelbe, de még mindig nem tudni, melyik tanácsi munkacsoportba melyik hazai államigazgatási szerv lesz jogosult képviselőt küldeni. Pedig legkésőbb decemberben, az aktív megfigyelői státus meghirdetésekor rá kellett volna jönni, hogy a vártnál is hamarabb kell majd hallatnunk a hangunkat. Ezzel szemben a háttérben még mindig intenzíven zajlik a szokásos államigazgatási marakodás a zsíros falatokért.

Hát ezen kellene végre túllépni az EU-ügyekkel kapcsolatban. Volt ennek éppen elég hátrányos következménye a közelmúltban, elég csak az egyik uniós mezőgazdasági segélyalap hazai intézményrendszerének felállítása körüli harcra, az emiatt bekövetkezett tetemes késlekedésre emlékeztetni. A hazai államigazgatási hatékonysági kudarctömeggel nap mint nap szembesülő gazdasági szereplők mindenesetre talán bízhatnak abban, amit az egyik magas rangú minisztériumi tisztviselő így fogalmazott meg: az aktív megfigyelői státus éppen arra lesz jó, hogy a magyar közigazgatás végre ne kizárólag a saját ügyeivel legyen elfoglalva, hanem bekapcsolódjon az unió mindennapi életébe.