E-szignó: nincs és mégis van

Hivatalos ügyintézés az otthoni karosszékből - ezt ígéri az elektronikus aláírás nekünk, magyaroknak körülbelül 2001 első fele óta, amikor a törvényes háttér megteremtésének terve először került a köztudatba. Két év eltelt, de továbbra is mindent golyóstollal kell aláírni, és nem egérrel. Csak az vigasztalhat, hogy - várhatóan átmenetileg - nem vagyunk lemaradva a tőlünk informatikailag fejlettebb világtól.

Az elmúlt időszak hírei, egészen az elektronikus aláírás törvénye 2001. szeptemberi életbelépése óta, szinte kivétel nélkül azt sugallták, hogy végre megvannak a szolgáltatáshoz szükséges alapfeltételek. A múlt héten is ez történt, ami egyrészt azt a képzetet kelti, hogy eddig mégsem volt meg minden feltétel, másrészt szkeptikussá teszi az olvasót abban, hogy valaha is meglesz.

Az e-szignó egyik legfontosabb célja végső soron a bürokrácia csökkentése, elterjesztésének viszont éppen a bürokrácia az egyik legnagyobb gátja. A szabályozás nagyon szigorú követelményeket állapított meg a jogi-technológiai háttér kialakításához. Ez elvárható egy e-szignó törvénytől. Nem kell magyarázni, miért kell alaposan körülbástyázni például azt, amikor a céges szerződéseket úgy írják alá, hogy a felek fizikailag nem is találkoznak. A magyar törvények gyakorlatba ültetésének bürokratikus menete viszont azt is jelenti, hogy csaknem két évnek kellett eltelnie egy olyan aláírás megszületéséhez, mely jogilag később is védhető módon szignálni tud egy szerződést vagy egy adóbevallást.

Ehhez az kellett, hogy kijelöljenek legalább egy céget, amely az aláírást létrehozó berendezést bevizsgálja és megfelelőnek találja, el kellett végezni ezt a vizsgálatot, és legalább egy cégnek be kellett vizsgáltatnia azt a helyet és azokat az eszközöket, melyekkel őrzi, illetve hitelesíti a szignókat. Feltételezhetően nem a piaci szereplőkön múlt, hogy csak most jutottunk el erre a pontra. Egy-egy ilyen hitelesítőhely kialakításának költsége ugyanis százmillió forintokban mérhető, és Magyarországon öt társaság is befektetett a piacba, tevékenységüknek ezt a részét azonban csak mostantól kezdhetik el.

Ma bárki vehet magának olyan e-szignót, mely akár az adóbevallásának aláírására is alkalmas. Egy kitöltött adatlapra, a személyi igazolványára és évi mintegy 50 ezer forintra van szüksége. A lakossági felhasználás útjában most két akadály áll. Egyrészt továbbra is kevés a számítógépek és az internetes csatlakozások száma a magyar háztartásokban. Márpedig az aláírást fizikailag megjelenítő csipkártyát valamihez csatlakoztatni kell. Másrészt az állami hivatalok nincsenek felkészülve az elektronikusan aláírt okiratok fogadására.

Az üzleti világ viszont végre elkezdheti használni az e-szignót az egymás közötti kapcsolattartásban. Az elektronikus aláírás elterjedésének várhatóan a piaci szereplők lesznek a motorjai, a nagyobb cégek rá fogják szorítani a kisebbeket a használatra. A lakossági szegmens e-szignó ügyben ma azért nincs lemaradva Európától, mert ott sem indult be a tömeges felhasználás. Ez a helyzet azonban nagyon hamar változni fog, az uniós országokban a hivatalok és a háztartások egyaránt sokkal felkészültebben várják az indulást, mint Magyarországon.