Mit nyerünk az EU-n?

A magyar közélet meghatározó erői közt sosem volt érdemi vita tárgya az, hogy az országnak az unión belül van-e a helye. Jelenleg pedig nehéz lenne tagadni, hogy Magyarország az unióval már évek óta vadházasságban él. Kereskedelmünk mindkét oldalon háromnegyedrészt az EU-hoz köt, ráadásul konjunktúraciklusunk sokkal jobban harmonizál az EU-tagállamokéval, mint mondjuk Anglia vagy Görögország gazdaságáé. A jogalkotásban már a Németh-kormány óta érvényesül az az elv, mely szerint nem is lehet az Országgyűlés elé terjeszteni olyan törvényt, ami nyíltan ellentétes az uniós joganyaggal. A fehér könyv, majd az átvilágítás, végül a csatlakozás hármas szigorlatán átment magyar intézményrendszer nem jobb és nem is rosszabb bármely, az EU perifériáján lévő országénál, lett légyen szó prudenciális előírásokról vagy fogvatartási körülményekről, netán az EU kevéssé markáns közös kül- és biztonságpolitikájához történő igazodásról. És bizony, "itt vannak a bankok", meg a mi diákjaink, sportolóink, kutatóink, sőt befektetőink is ezerszám ott vannak Európában (bizony, még válogatott labdarúgóink java is).

Ezen helyzet törvényesítése természetesen nem mellékes, hisz épp ezért (nem) házasodnak igen nagy számban a fiatalok manapság. Különösen jelenlegi állapotában, amikor még nem fogadták el a konventben fölvetődött javaslatot a kilépés szabályozásáról, viszont a nizzai (sőt már az amszterdami) szerződéssel megszűnt a valutaunióból és a stabilitási paktumból való kimaradás lehetősége, ami által az új belépő visszavonhatatlanul elköteleződik.

Képzeljük el - nem nehéz -, miféle házasság kerekedhet abból, ha a boldogító igen (vagy éppen a nem) kimondása még a nász napján is folyó alkudozástól, közelebbről az éves jövedelem (nem a vagyon!) egytized, uszkve fél százalékának pedáns elhelyezésétől válik függővé. Nálunk több jeles és nem alulinformált közszereplő még a népszavazás előtti héten is előhozakodott efféle fölvetéssel.

Ugyanakkor nehéz lenne komolyan venni azt a megközelítést, amely abból indul ki, hogy ha a körülmények szerencsétlen, de könnyen előre látható öszszejátszása folytán hazánk - és főleg a központi költségvetés - átmenetileg némileg ráfizet a boltra, akkor inkább Ukrajnával, Szerbiával vagy éppen Új-Zélanddal fogunk integrálódni. A transzferegyenlegek ugyanis semmiképp nem mutatják a makrogazdasági hatások egyenlegét, hisz Németország, Anglia, Svédország, Hollandia, s a belépők közül várhatóan Málta és Szlovénia aligha hoz áldozatot a nettó haszonélvezők kedvéért, hanem bizonyára megtalálja számítását az uniós folyamat egészében. Így tehát nekünk is jobb érveket kell találnunk az unió melletti kardoskodáshoz.

A befutóban - az uniópártiak riadtságát megjelenítve - néhány, számításokkal nehezen igazolható szám röppent fel. Például az, hogy az uniós tagság évi (nem egyszeri) másfél százalékpontnyi GDP-növekedést generálna. Ez igen nehezen egyeztethető össze a növekedés tényezőiről és ezek mértékeiről ismert összefüggésekkel. Mi több, nem tanácsos elfeledkezni arról sem, hogy az EU az idén jó, ha 1 százalékos, jövőre talán 2 százalékos ütemben bővül, ami nincs összhangban a határtalan külpiaci húzóerőről szóló tévképzettel.

Tegyük hozzá: Görögország, Spanyolország és Portugália növekedési üteme némileg még le is lassult uniós belépésük után, egyszerűen azért, mert magasabb szinten már nehezebb javítani a teljesítményt (ezt minden atléta tudja). Ezzel szemben az évtizedeken keresztül zilált közpénzügyeiről ismert három állam ma az euróövezet tagja, és nem nekik okoz nehézséget a stabilitási és növekedési egyezmény számszerű előirányzatainak teljesítése. Ezek az országok - csakúgy, mint Anglia és Svédország - azt példázzák, hogy nincs közvetlen viszony a nagyobb állami költekezés és a tartós növekedés között. Ellenkezőleg: a kiegyensúlyozott állampénzügyi helyzet a tartós gazdasági növekedés egyik, ha nem is egyetlen előfeltétele. Ezért tévedés az, ha ezen (SGP) előirányzatoknak való megfelelést, az euró gyors bevezetésének megalapozását áldozatként próbálják beállítani. Valójában épp ez, a stabil pénzügyi keretfeltétel-rendszer jelentheti a magyar gazdaság számára a legfőbb uniós hozományt, amibe persze nekünk is bele kell tennünk a részünket.