Szíria bejelentette, hogy előzetes vízumfelvételtől tette függővé iraki személyek beutazását az országba, amit úgy is lehet értékelni, hogy megtagadja a menedéket a bukott iraki rezsim embereitől. George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke ezt így is értékelte, s - gondolhatnánk - ezzel a Szíria elleni koncentrált fenyegetések átadhatók a múltnak.

Az utóbbi mintegy két hétben az amerikai külügyminisztérium, a Pentagon és maga az elnök szokatlan összhangban állította és ostorozta egyre erélyesebben azt, hogy Damaszkusz befogadja az iraki menekülteket, vegyi fegyvereket tárol, és támogatja a terrorizmust. Tekintettel a hely és idő szellemiségében rejlő felhajtóerőre, az Irak ellen éppen sikeresen lebonyolított hadjáratra, a térségben tartózkodó inváziós erőkre és a két utóbbi vádpontra, kézenfekvőnek tűnt a feltételezés, hogy Szíria lesz a következő támadási célpont. Nem lehet ugyanis tudni, hol kezdődik és meddig terjed az új keletű amerikai doktrína, a megelőző csapás hatásmechanizmusa. Ráadásul kiderült az is, hogy Szíria szintén felfűződött a "gonosz tengelyére", amelyre eddig Irakon kívül Iránt és Észak-Koreát aggatta rá a washingtoni fantázia.

A minősítésekből az USA most sem vett vissza, csupán "megelégedéssel vette tudomásul" a vízumkényszerre vonatkozó bejelentést. Mert ha igaznak bizonyulnak azok a feltevések, hogy az iraki ügy lezárása után Washington teljes mellszélességgel az izraeli-palesztin kérdés megoldása felé fordul, akkor Szíria kulcsfontosságú tényezővé lép elő. Olyan kulcsfontosságú tényezővé, amelynek "puhítását" nem lehet elég korán megkezdeni. Damaszkusznak nemcsak közvetlen hatása van a protektorátusaként kezelt Libanonra, de kimutatható kapcsolatban áll azokkal a palesztin szervezetekkel, amelyeket Izrael és az USA jogosan minősít terroristának. Vagyis Szíria nélkül nincs közel-keleti béke. (SzH)