BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge fiskális adatok

2003.05.12., hétfő 00:00

Az elmúlt héten a költségvetés vártnál rosszabb áprilisi számai hívták fel magukra leginkább a figyelmet, valamint az, hogy Járai Zsigmond jegybankelnök a fiskális politikával kapcsolatos elégedetlenségének adott hangot.

Az államháztartás 118,2 milliárd forintos hiánnyal zárta áprilisi gazdálkodását. A deficitmutató a negyedik hónap végére az éves előirányzat 48,1 százalékáig kúszott, jelenleg 400,4 milliárd forinton áll. A Pénzügyminisztérium ugyanakkor bizakodó. Állításuk szerint az április végi helyzet megfelel annak a pályának, amelynek eredményeként év végére teljesülhet a terveikben szereplő 832,2 milliárd forintos deficit. Tavaly 1029 milliárd forintig emelkedett az államkassza hiánya - nem tekintve az év végi, ötszázmilliárdos kiköltekezést. Az idei év első harmadát összevetve a tavalyi év azonos időszakával, látszik, a kiadások továbbra is gyorsabb ütemben nőnek, mint a bevételek. Ez ellentmond a hiány csökkentésére vonatkozó terveknek.

Ennek ellenére némileg váratlanul újult ki a vita a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között, miután Járai Zsigmond jegybankelnök bírálta az idei költségvetési folyamatok alakulását, illetve hangot adott azon véleményének, hogy a fiskális deficit lefaragására irányuló kormányzati szándék nem elégséges az euró korai bevezetéséhez. A kritika élét ugyanakkor tompítja, hogy a jegybank éppen a ma megjelenő inflációs jelentésében fogja lefelé módosítani inflációs prognózisait, és a monetáris tanács is többször nyilatkozott óvatos optimizmussal a dezinfláció trendjével kapcsolatban. A jegybank álláspontja végül is érthető, a spekulációs támadás után ugyanis a monetáris politika eszköztelenné vált az infláció elleni küzdelemben. Ilyen körülmények között pedig a monetáris politika nem örül, ha a költségvetés idei, amúgy is szerény, mindössze egyszázalékos GDP-arányos keresletmegszorításának teljesülését is veszélyben látja.

Megállt a területi különbségek növekedése 2001-ben Magyarországon - ez a legfontosabb megállapítása a regionális GDP-adatoknak. A korábbi trend megtörése az általános gazdasági lassulásnak és a jó mezőgazdasági teljesítménynek a következménye. Ám a területi különbségek - a mostani kedvező adatok ellenére - még mindig magasak. (MI)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.