Konvent: ez a harc lesz a végső?

Sokszor leírták már, hogy az EU-reformok története a hajdani közös piac megalakulása óta egyetlen alapdilemma körül zajlik. Nevezetesen, hogy vajon érdemi mértékben bővüljenek-e még a tagországokat keretbe foglaló nemzetek feletti intézmények és mechanizmusok? Avagy a dolog éppen hogy lazuljon egy kicsit a hajdani, világháborús ijedtség után felvállaltakhoz képest, és inkább csak maradjon meg nemzetállamok laza gazdasági szerveződésének?

A kérdést ennyire direktben formálisan még sohasem vitatták, ám az egyes részletekről az évtizedek során éppen elég vita zajlott, kisebb-nagyobb felszíni módosítás velük kapcsán bekövetkezett. De sohasem úgy, hogy annak nyomán a kétféle törekvés bármelyike tartósan domináns helyzetbe kerülhetett volna. Úgy tűnik, ötven év után erre most először nyílhat igazán esély. Praktikusan: mire tagok leszünk? Persze, most sem brutálisan magát az alapkérdéseket feszegetve, hanem a részleteket oly mértékig módosítva, hogy az immár óhatatlanul ki kell hogy hasson a nagy egészre is.

Az egyik ilyen tipikusan messzeható részkérdés a leendő EU-elnök ötlete. Aminél, ugye, a jelenleg félévente rotáló soros EU-elnökséget váltanák fel egy több évre választott közös elnökkel. A másik a közös "EU-külügyminiszter" elképzelése (jelenleg legalább hárman beszélnek a külpolitikai porondon az unió nevében). Mindkét esetben látszólag személyi ügyekről van szó. El is sülhet úgy, hogy az is marad, de vezethetnek mélyreható intézményi változásokhoz is.

A "külügyminiszternél" kezdve: már-már eldőltnek tekinthető - a konventben legalábbis látható többség támogatja -, hogy ez a leendő személy egyfelől a huszonöt tagállam közös külpolitikai törekvéseit lesz hivatott képviselni, másfelől viszont jó eséllyel az Európai Bizottság egyik alelnöke is volna. Ami a felszínt tekintve ügyes - "perszonáluniós" - áthidalása a kétféle intézménynek (a nemzetek feletti bizottságnak, meg a nemzetek közötti miniszterek tanácsának). A lényeget nézve azonban a jelenlegi adottságok mellett teljesen különböző dolgok összegyúrására tett lehetetlen kísérlet.

Mert miről van szó: a külpolitika formálását a tagállamok nagy többsége továbbra sem akarja átengedni nemzetek feletti intézményeknek, hanem a kormányok közvetlen alkudozásának témájaként akarják saját felügyeletük alatt tartani. Így azonban a "külügyminiszter" két kalapja közül az egyik óhatatlanul csak dísz lehet. Mindaddig, amíg a külpolitika formálásába nincs érdemi beleszólása a bizottságban, addig az utóbbi helyen betöltött funkciója legfeljebb csak arra jó, hogy attól kezdve a brüsszeli testület sem fog másként beszélni, mint a tanács. Ami a mostani, nem ritka disszonanciákhoz képest nem érdektelen fejlemény. De egyúttal fontos jelzése is annak, hogy melyik irányba ragadhat le tartósabban az integráció fejlődése.

Hasonló a helyzet az EU-elnök esetében is. Akad olyan javaslat, hogy az általános ügyek tanácsát az Európai Bizottság elnökölje. Ez az a fórum, amelyben a tagországok kül- vagy Európa-ügyi miniszterei üléseznek, és belső EU-ügyekről döntenek. Voltaképpen az EU-törvényhozás egyik kulcsintézménye.

Igen, csakhogy: a bizottságnak nincs döntéshozási (törvényalkotási) jogosítványa - csupán kezdeményezhet ilyet. A kormányok közötti tanács viszont formálisan nem dönthet másról, mint amit a kormányok felett álló bizottság kezdeményezett.

Az alapító atyák, amikor ezt a struktúrát létrehozták, éppen arra törekedtek, hogy egyik oldal se válhasson dominánssá. Legalábbis furcsa most a két intézmény elnöklését egyetlen személy kezébe letenni. Melyik mandátuma alapján járjon majd el? S vajon mennyiben rejti mindez magában annak lehetőségét (veszélyét?), hogy egy ilyen rendszeren keresztül végül az egyik oldal (a kis országok félelmei szerint a kormányok közötti tanácsi) most majd mégis csak közelíthet az abszolútumhoz?

Az igazi baj amúgy szakértők szerint nem is annyira az, hogy a konvent végső vitáiban immár egyre láthatóbban e felé a magkérdések felé tendálnak az alkudozások. Hanem hogy ugyancsak láthatóan egyesek nem a mindezt mérlegelő, mélyre ásó megfontolásokból indulnak ki. Hanem konjunkturális hatalmi - hatalomérvényesítési - szempontokból. A következményekre kevésbé gondolva.

Mindezek fényében érdekesek a konvent utolsó heteinek vitái, hiszen még nem dőlt el semmi. Igazából még akkor sem fog véglegesen, amikor a konvent véget ér. Hiszen követi még egy kormányok közötti - hivatalosan is dönteni hivatott - reformkonferencia is. De sokan úgy vélik, hogy ahová a konvent eljut, az többé-kevésbé ki fogja fejezni, ahova és ameddig egyáltalán el lehet jutni. Ezért érdemes figyelni rá. Még egy hónap.