Növekedésgyorsítás, de hogyan?

A világ- és az európai gazdasági konjunktúra ismételt beindulása nélkül a magyar gazdaság növekedési üteme aligha haladhatja meg a 3-3,5 százalék közötti mértéket, sőt miután a belső keresletet bővítő, a külső-belső egyensúlyokat felborító belső növekedési tényezők a következő időszakban szükségszerűen vissza kell hogy szoruljanak, így kérdésessé válhat a mostani 3 százalék körüli bővülés fenntarthatósága is. A magyar gazdasági növekedés továbbra is erősen nemzetközi meghatározottságú, továbbá a bővülés és a külső-belső egyensúly közötti kényes viszony továbbra is jellemző maradt. Pedig a 90-es évek második felében, az orosz és a távol-keleti pénzügyi válságok idején úgy tűnt, hogy a magyar gazdaság kinőtte korábbi gyermekbetegségeit, és töretlenül, viszonylag magas ütemben fejlődhet. Talán erre alapozódott az a "magyar gazdasági modell" is, amely a belső kereslet bővítésére, a hazai kis- és középvállalkozások erőteljesebb támogatására, a Széchenyi-programban megjelölt területekre és projektekre alapozva kísérelte meg a nemzetközi meghatározottságok lazítását, a növekedés és az egyensúly közötti feloldhatatlan ellentmondás meghaladását.

Függetlenül a magyar modellhez fűződő illúzióktól és szándékoktól, 2003 közepén kockázat nélkül kimondhatjuk, hogy a kísérlet megbukott. A növekedési ütemet nem sikerült 5 százalék közelében tartani, és nem kell nagy jóstehetség ahhoz sem, hogy vélelmezzük, a nemzetközi kitekintésben viszonylag magas, 3 százalékot meghaladó bővülésért esetleg súlyos árat fizethetünk.

Megítélésem szerint nem az a fő gond, amit az ellenzék nap mint nap hangoztat, hogy a kormány nem tett semmit a nemzetközi konjunktúra jelentős ütemcsökkenést hozó hatásával szemben, hanem éppen ellenkezőleg: nemcsak hogy tovább folytatta a jóval a választásokat megelőzően elkezdett állami költekezést, hanem - szociálisan persze nem indokolatlanul - még rá is tett. Nemcsak a költségvetési kiadásokat növelte, hanem a bérkiáramlást is felerősítette.

A 90-es évek második felében az évi 20 százalékot is meghaladó export bővülése nemcsak a jó nemzetközi konjunktúra eredménye volt, hanem a magyar gazdaság, elsősorban az ipar látványos versenyképesség-javulásának is köszönhető. A 2-3 százalékos reálkereset-emelkedést többszörösen meghaladó termelékenységjavulás, a forint árfolyamának gyengülése, a végbement gyors szerkezetváltás és modernizáció stb. a magyar gazdaság versenyképességét soha nem tapasztalt szintre emelte. Világos, hogy a gazdasági fejlődés nem elsősorban a versenyképesség javulását célozza, hanem a bérek, a lakossági fogyasztás emelkedését szolgálja, így a 2001-ben indult erőteljesebb bérnövekedés természetesnek mondható, no de ilyen arányban? Az eredmény: 2001 és 2003 között nemzetközi versenyképességünk közel 30 százalékkal gyengült.

A helyzetet lehet különböző politikai megközelítésből értékelni, az azonban eléggé nyilvánvaló, hogy az egymást követő kormányoknak sikerült a nemzetközi dekonjunktúra kedvezőtlen hatásait felerősíteni. De ami ennél is fenyegetőbb, hogy a választ kereső gazdaságpolitika a "béna kacsa" állapotába jutott, mozgástere a nullához közel került. A tavalyi 9 százalékos államháztartási hiány ugyanis szigorú takarékosságot feltételez, ráadásul az időben halasztható beruházások máris jelentősen visszaestek. A béreknél csak a 2004. évi növekedési ütemet lehet - valószínűleg politikai konfliktusok árán - mérsékelni.

A kialakuló helyzet nem megoldhatatlan, de mégis reménytelennek tűnik. A megoldás, a terápia gazdasági értelemben eléggé kézenfekvő, sajnos azonban minden ilyen helyzet túlmutat a gazdaságon, és kényes politikai vonatkozásai, konzekvenciái vannak. Ami a pesszimizmusomat táplálja, hogy még csak nyomaiban sincsenek meg azok a politikai készségek, amelyek a megoldáshoz szükségeltetnek. A reménytelenül kettészakadt országunkra a politikai alázat teljes hiánya, az éles politikai szembenállás jellemző ma, így a kibontakozás társadalmi ára a lehetségesnél jóval nagyobb. A valószínűsíthető megoldás pedig marad a megszokott: elhúzódó, összességében nagyobb és fájdalmas következményekkel járó "ahogy lehet".