Ösztönzés eszközök nélkül

Egyik ok, hogy az államnak a gazdasági szereplők magatartásának befolyásolására - különösen nyitott gazdaság esetén, ahol ráadásul a potenciális befektetők jó része külföldi - alig van lehetősége. A profitvárakozások jórészt a nemzetközi környezettől függnek, a direkt támogatások pedig az etikai megfontolások mellett hosszabb távú hatékonysági problémát is felvetnek.

A másik, közvetlenebb ok, mely miatt az állam ilyen tevékenysége nem sok sikerrel kecsegtet, az, hogy az egyébként is szűkre szabott eszköztár alkalmazása is állami forrásokról történő lemondást, illetve kiadásnövekedést jelent, amire a költségvetési konszolidáció kényszere miatt aligha lehet mód.

Vegyünk szemügyre gyorsan néhány elméleti lehetőséget, melyek az állam számára kínálkoznak!

A lakossági megtakarítások ösztönzésétől a beruházások emelkednének - szól a tétel, amely azonban kis, nyitott gazdaság esetén, mint említettük, egyáltalán nem biztos. A vállalatok aktivitása elsősorban a profitvárakozásoktól függ, források pedig rendelkezésre állnak tőkeimport vagy saját nyereség visszaforgatásának formájában is, a hazai megtakarítások a lehetséges finanszírozás csak egyik formáját jelentik. (Ettől függetlenül a megtakarítások növekedése mindenképpen szükséges, mert a belső felhasználás dinamikája jelenleg túlságosan meghaladja a GDP bővülési ütemét, ez pedig nem fenntartható állapot.) Ráadásul a nettó megtakarítások (a megtakarítások és a hitelfelvétel különbsége) ösztönzését a kormány csak igen direkt eszközöktől remélheti. A lakosság fogyasztását ugyanis a tapasztalatok szerint a jövőbeli jövedelmeire vonatkozó várakozása befolyásolja leginkább. Most szemlátomást rendkívül optimista a lakosság, és ezt a derűlátást nemcsak nehéz lerombolni, hanem kétséges, hogy egyáltalán érdemes-e. Figyelembe véve a lakosság jelenlegi nemzetközi szinten rendkívül alacsony eladósodottsági szintjét, szinte biztos, hogy ilyen intézkedéssel rövid távon szembemennénk a törvényszerű folyamatokkal. Az eladósodási lehetőségek szűkítése, például a lakástámogatási rendszer megváltoztatásán keresztül, inkább csak az egyensúlyi feltételeknek való megfelelés szempontjából lenne üdvözítő, de nyilván nem teremtene többletforrást a beruházásoknak. Kétséges az is, hogy a legújabb ötletek (különböző biztosítási kedvezmények kiterjesztése, a vállalatok tőzsdére menetelének bátorítása, a lakástakarékosság ösztönzése) mennyire hatékonyak. Feltehető, hogy ezek jó része csupán az eddig is jó megtakarítónak juttatott kedvezmények növekedését jelentené.

A külföldi tőke - melynek beáramlása az elmúlt hónapokban oly mértékben megtorpant, hogy Magyarország nettó tőkeexportőrré vált - idecsalogatásában nem segít a bérek közgazdasági racionalitástól elszakadó emelkedése sem. Erős konjunktúra esetén a magas bérek esetleg kikényszeríthetnének egy olyan struktúraváltást, amely az összeszerelő tevékenység dominanciájának csökkenését jelentené a magasabb hozzáadott értéket jelentő ágazatok javára, de a nemzetközi környezet most ebben sem segít.

A munkaerőköltségek emelkedését ellensúlyozhatná az adó- és járulékcsökkentés, erre viszont egyelőre nem nagyon látszik a fedezet. Esetleg a különböző kedvezmények szűkítése, eltörlése mellett lehetne az általános adókulcsokat csökkenteni, ami az adóelkerülést mérsékelné, ily módon a fehérgazdaság versenyképessége javulhatna.

A profitvárakozások javításának legkézenfekvőbb módja, az infrastruktúra-fejlesztés lassú, ráadásul a költségvetési korlát itt is fennáll.

Látható, hogy a beruházásösztönzés lehetséges módjainak többsége komoly akadályokba ütközik. Azt nem tudni biztosan, ezek az akadályok hátráltatják-e a kormányt, hogy olyan - a közgazdászok szerint nem túl szerencsés - megoldáson gondolkodjon, mint az aktív állami beavatkozás, széles körű támogatások tevékenységi forma vagy vállalati méret alapján. Remélhetőleg a néhány 100 milliárd forintos, hatékonyságukat tekintve PR-kampánynak minősíthető gazdaságfejlesztési programok nem csupán a külső kényszerítő körülmények miatt maradnak el, hanem mert a kormány felismerte, hogy ezek - az állami szerep gazdasági szereplők által történő félreértelmezése miatt - közvetve rendkívül káros hatásúak.

Tehetetlen-e a kormány? Rövid távon biztosan, azonban rajta is múlik, hogy a feltétlenül szükséges konszolidáció után mekkora tere nyílik ilyen intézkedésekre. Ehhez már most el lehet gondolkodni az államháztartás gazdálkodásának korszerűsítéséről, mely az utóbbi 6-7 évben teljesen háttérbe szorult.