Romló magyar versenyképesség

A reálfelértékelődés az elmúlt három évben két esetet leszámítva (Lengyelország 2002-ben és Szlovénia 2000-ben) általános és folyamatos volt. A felértékelődés mértéke eltérő volt az 5 gazdaságban: az árfolyam-politika jellegét és szándékát tükrözve a legkisebb Szlovéniában volt, míg Cseh-, Lengyel- és Magyarország esetében egyaránt jelentős volt. A reálárfolyam felértékelődésének forrásai is módosultak: míg 2001-ig a felértékelődés mögött elsősorban az euróövezettel szembeni jelentős inflációs eltérések hatottak, addig 2002-ben már a nominális felértékelődés.

A hazai valutában számított termékegységre eső munkaköltség mind az öt gazdaságban emelkedett, jelezve, hogy az átlagos bruttó bérek növekedése meghaladta a munkatermelékenység emelkedését. A növekedésen belül szembetűnő, hogy a régió összes gazdaságában a termékegységre eső munkaköltség növekedése a romló külső környezet, a kedvezőtlenebbé váló konjunkturális kilátások mellett gyorsult fel. Hasonlóan szembetűnő és a hazai versenyképesség szempontjából kedvezőtlen, hogy a termékegységre eső munkaköltség romlása a legerőteljesebb Magyarországon volt: 2001-2002-ben a termékegységre eső munkaköltség nemzeti valutában öszszességében 30,3 százalékkal emelkedett, míg a többi négy országban a növekedés 11,5 (Csehország) és 17,8 százalék (Szlovénia) között maradt.

A hazai valutában számított termékegységre eső munkaköltség alakulásában a munkatermelékenység és a bérek változásának egyaránt hatása van. A nemzetgazdasági szintű termelékenység növekedése mindenhol lelassult az elmúlt két évben (Szlovákiát leszámítva), miközben a termékegységre eső munkaköltség emelkedése mögött egyértelműen a bérek munkatermelékenységtől és a bruttó bérek változásától teljesen elszakadó mértékű növekedése áll.

Az említett folyamatok egy része elkerülhetetlen, és a felzárkózás szükségszerű eleme. Ilyennek tekinthető a nominális árfolyamok felértékelődése, az euróban vett bérszint emelkedése, vagy az euróövezettel szemben az üzleti ciklusok eltérésében mutatkozó rés csökkenése, emiatt a termelékenységi eltérések mérséklődése. A folyamatok azonban részben gazdaságpolitikai hibákról, a gazdaságok rugalmatlanságáról is tanúskodnak: ilyennek tekinthető a jövedelempolitikák gyengesége és inkonzisztens jellege, a beruházások csökkenése mögött - Szlovéniát leszámítva - meghúzódó növekvő államháztartási finanszírozási szükséglet is.

Magyarország esetében az árversenyképesség romlása nem tekinthető jelentősnek, és a bekövetkezett reálfelértékelődés ellenére a kereskedelembe kerülő javakat előállító szektorok képesek voltak az euróövezet importkeresletének növekedését meghaladó mértékű exportbővülést realizálni. Ugyanakkor a gazdaság növekedése szempontjából rendkívül kedvezőtlenül alakult a költség-versenyképesség. Ezzel kapcsolatosan viszont egyértelműen megállapítható, hogy a versenyképesség romlása mögött nem az árfolyam változása, hanem a felelőtlen jövedelempolitika és a termelékenység növekedését messze meghaladó jövedelemkiáramlás áll.

A gazdaság versenyképességének javítása szempontjából elkerülhetetlen a szigorú fiskális és jövedelempolitika. Miközben a fiskális politika esetében a megszorítás elkezdődött (bár döcögősen halad), a hatása hosszabb távon fog érvényesülni a monetáris és fiskális politika közötti összhang javulásában, az egyensúlyi feszültségek csökkenésében, az eurózónához történő csatlakozás időzítésének szabadabb megválasztásában. A jövedelempolitikai korrekció azonban nem érvényesül, a bérnövekedés üteme alig mérséklődik, és - miközben ez közvetlenül és gyorsan hatna a versenyképességre - hosszú távon korlátozhatja annak javulását. Ezért rendkívül szigorú jövedelempolitikára van szükség a köz- és magánszférában egyaránt.

Ugyanakkor a gazdaságpolitikának figyelembe kell venni azt is, hogy az elmúlt két évben nem csak a flow-k változtak, de a stockok is (pl. az euróban kifejezett bérszínvonal) irreverzíbilis módon. A telephelyköltségek emelkedtek, és ezt a gazdaságpolitika már korrigálni nem tudja, csak előmozdíthatja az ehhez történő mikro- és makroszintű alkalmazkodást.