A magyar szégyenfolt

Most, hogy Lengyelországban is váratlanul magas részvételi arányt hozott az EU-csatlakozási népszavazás - ez történt néhány hete Litvániában és Szlovákiában is -, egyre csúfosabbnak látszik az áprilisi magyarországi kudarc. Emlékezetes, honfitársaink közül csak 45,6 százalék járult az urnákhoz, míg az öszszes többi eddigi csatlakozási referendumon (az említett három ország mellett Szlovéniában és Máltán is) 50 százalék feletti arányt regisztráltak.

Lehet, hogy Magyarországon is kétnapos voksolást kellett volna rendezni? Litvániában, Szlovákiában és most a hét végén Lengyelországban egyaránt rendkívül fontos volt, hogy elérjék az 50 százalékos részvételi arányt, ez alatt ugyanis érvénytelen lett volna a szavazás. Mindhárom országban sokan féltek előzetesen a kudarctól, hiszen a korábbi népszavazási tapasztalatok csekély választói érdeklődést valószínűsítettek. Így tehát mindhárom országban kétnapossá tették a választást (még ott is, ahol ennek semmiféle hagyománya nem volt), és ez a húzás be is jött mindenütt. Talán nálunk is nagyobb részvételt generálhatott volna?

Ezen merengeni persze már eső után köpönyeg, meg olyasmikkel is vigasztalhatjuk magunkat, hogy jogilag nálunk így is érvényes volt a voksolás. De azért valljuk meg, mégiscsak kínos, hogy úgy tűnik, Magyarország produkálja a legalacsonyabb arányt. (Még Cseh-, Észt- és Lettországban is egyaránt 50 százalék feletti részvétel várható.) Sőt, a dolog még csúfabb: az idei dömping előtt, 1972 és 1994 között tíz népszavazást rendeztek Nyugat-Európában az EU-hoz, illetve elődjeihez való tartozásról, de egyiken sem maradt 50 százalék alatt a részvétel. Az idei eddigi hattal együtt tehát már tizenhat referendumból vagyunk tökutolsók. És mutogathat ennek okait keresve bármilyen bőszen is egymásra a kormány és az ellenzék, az ügy attól még közös szégyenfoltjuk marad. (UGy)