De hová lettek a fegyverek?

Az amerikai kongresszusban és a brit parlamentben bizottsági szinteken szinte egy időben kezdődött vizsgálat arról, mennyiben voltak helytállók azok a hírszerzési jelentések, amelyek szerint Irak tömegpusztító fegyvereket birtokol. Bush elnök ugyanis az USA ezek általi közvetlen veszélyeztetettségére hivatkozva mondta sürgető szükségszerűségnek a Szaddám-rendszer megdöntését. Blair brit kormányfő a Bush-tézist elfogadva 100 százalékig bizonyosnak nyilvánította e fegyverek létezését. Vagyis a fő casus belli a tömegpusztító fegyverek által megjelenített fenyegetés volt. Ehhez képest sem előzetesen az ENSZ ellenőrei, sem utólag az amerikai fegyveres erők kutatóbrigádjai nem bukkantak egyetlen ilyen eszközre.

A Time cikkéből kiderült, hogy az amerikai kormányzat előszeretettel választotta a CIA által szállított bizonyítékmorzsák értelmezési lehetőségei közül a prekoncepciója (vannak tömegpusztító fegyverek) szempontjából a legkedvezőbbeket. Brit lapértesülések szerint pedig a kormányzat most már azt veti titkosszolgálata szemére, hogy nem kezelte kellő gondossággal a rendelkezésére álló értesüléseket.

Na és, akkor mi van? - kérdezhetnénk némi cinizmussal: a fegyverek létéről szóló beszéd betöltötte küldetését, rájuk hivatkozva elkezdődött a hábo-rú, amelyben az angolszászok

könnyű győzelmet aratva megsemmisítették Szaddám Huszein iraki elnök rendszerét. De a helyzet nem ilyen egyszerű. Egyrészt kísértetiesen hasonló váddal készül forgatókönyv Irán ellen. Másrészt a bizalom a modern demokráciák egyik elengedhetetlen kelléke, s ha ez megrendül, akkor a választott vezető nehéz óráknak nézhet elébe. Igaznak bizonyulhat ez Blair számára, akinek megkérdőjelezhetetlen szavahihetőséggel kellene csatába indulnia az euró brit átvételéért. S Bush újraválasztása szempontjából sem jó ómen egy kongresszusi vizsgálat, mert az ilyen eddig még sohasem az eltussolás igényével kezdődött. (SzH)