Csecsen-orosz vakvágány

Sántít, mert egyrészt az oroszcsecsen konfliktus egy jellegzetesen posztbipoláris, így viszonylag új keletű válság, szemben az évtizedekre visszatekintő és sokáig jelentős mértékben a szovjet-amerikai szembenálláshoz kötődő arab-izraeli problémával. Másrészt, mert míg az első esetben egy sajátos "anyaország versus gyarmat" viszonyról van szó (egész pontosan: igen nagy anyaország és igen kis gyarmat igencsak aszimmetrikus viszonyáról), addig a másodikat szívesen interpretálják az érintettek (hogy jogosan vagy nem, azt most hagyjuk) két hasonló súlycsoportú entitásnak a "túlélésért" való küzdelmeként. S végül harmadszor, mert míg az arab-izraeli konfliktus már a kezdetektől nemzetközi ügy, addig a csecsenkérdés, illetve annak kezelése olyannyira bensőséges ügye Oroszországnak, hogy gyakorlatilag igazán még ott sem folyik róla vita. De az összehasonlításnak ez a típusa (amit leginkább akkor szoktunk használni, amikor a nemzetközi közvélemény még nem ismeri eléggé az adott problémát, és fogódzókat akarunk adni annak megértéséhez) itt és most azért zavar különösen, mert ez a "lepalesztinozás" épp a lényegről tereli el a figyelmet. Nevezetesen arról, hogy a csecsenkérdés a világpolitikában már polgárjogot nyert, gazdag ismérvekkel bíró, nagyon is egyedi és közvetlen európai ügy. Ráadásul egy olyan egyre inkább eszkalálódó probléma, amivel valószínűleg hoszszú távon számolnunk kell.

A Moszkva és Groznij közötti háború jellegének és kiterjedésének szempontjából kétségtelenül a dubrovkai túszejtő akció jelentette a fordulópontot: egyrészt a küzdelembe ekkor kapcsolódott be először látványosan az az orosz-csecsen háború viszonyai között felnőtt és szocializálódott új posztszovjet csecsen nemzedék, amelynek tagjai közül láthatóan többen is vállalják az öngyilkos merényletek végrehajtását, másrészt e sahidok (a terrorista versus szabadságharcos vitát elkerülendő nevezem inkább így őket) ekkor jelentek meg és léptek akcióba első ízben Oroszország szívében, Moszkvában. A tusinói rockkoncerten elkövetett robbantások pedig - még ha bizonyos értelemben csupán jelképesen is, de - csak tovább szélesítették a frontot. Egyrészt ténylegesen itt robbantak fel először a politikai értelemben Dubrovkában élesített bombák, másrészt ezúttal a tusinói rockkoncert tinédzserkorú közönsége találta magát szemben két alig húszéves sahiddal. Ez utóbbi merényletek jelképes értelemben tehát olyan korosztályok között alakítottak ki új "frontvonalat", amelynek tagjai a szovjet időkben még csak gyerekek voltak, s akik - legalábbis orosz részről - a leginkább ellenzik a Csecsenföldön zajló háborút, miként azt a katonai szolgálat alóli kibújások nagy száma is jelzi.

A háború csecsen részről való eszkalációja mögött azonban látnunk kell Moszkva elhúzódó tehetetlenségét is. Miközben a második csecsen háborút választási dobbantónak használó Vlagyimir Putyin, elnökként sokak által történelmiként aposztrofált fordulatot volt képes végrehajtani az orosz külpolitikában, és ténylegesen új szakaszt nyitott a belpolitikában, a csecsen probléma megoldását jottányit sem vitte előre. Sőt, a kérdést a terrorizmus elleni harc keretében értelmezve s csupán látszólagos politikai megoldásokat kínálva minden korábbinál vakabb vágányra engedte futni.

S bármilyen lehangoló, de a Moszkvából Groznijba, illetve az onnan visszafutó sínek még a végtelenben sem látszanak találkozni.