Az őszülő korosztály hatalmának veszélyei
Az adócsökkentés és a nyomában járó, hatalmas deficit veszélyeire számos elemző rámutatott, az időseknek való osztogatás nyomán előálló, pótlólagos hiány miatt viszont meglepően kevesen aggódnak. Ami Amerikában történik, az csak újabb adalék az idősebbeknek a társadalmainkban gyakorolt hatalmáról szóló okfejtéshez. Európában a bőkezű állami nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanná váltak, megreformálásuk ennek ellenére szinte lehetetlen.
A nyugdíjasok politikai hatalmának megerősödése több tényezőből ered. Az egyik az, hogy az ipari társadalmakban az emberek tovább élnek, és kevesebb gyermeket nevelnek. Ehhez jöttek a hetvenes években megtervezett, bőkezű nyugdíjrendszerek, amelyeket a háború utáni babyboom-generáció munkába állásakor vezettek be. Ekkor a jóléti állam működtetését hátráltató költségvetési kényszerek még alig látszottak, ezért létrehoztak olyan jogosultságot, amelyről akkor azt tartották, hogy nem szorul felülvizsgálatra.
A nyugdíjas lobbi hatalmának másik forrása az, hogy az idősebbek általában jobb módúak, mint a fiatalok, egyszerűen azért, mert hosszabb életük során nagyobb gazdagságot tudtak felhalmozni. Lévén gazdagabbak, nagyobb pénzügyi támogatást tudnak juttatni pártoknak és politikusoknak, hogy védjék meg az érdekeiket, szemben a fiatalokkal, akik nyugdíjreformokat követelnek.
Végezetül az idősebbeknek van idejük arra, hogy saját érdeküknek megfelelő politikai tevékenységet fejtsenek ki. Olaszországban a szakszervezeti vezetők többsége nyugdíjas, és közülük kerül ki például a nagy hatalmú és militáns érdekvédelmi szervezet, a CGIL tagságának többsége. Az Egyesült Államokban az idősebbek inkább járnak szavazni, mint a fiatalok, a legutóbbi amerikai elnökválasztást például viszonylag kisszámú floridai nyugdíjas döntötte el.
Mindez egy ördögi kör kialakulásához vezet: minél nagyobb a nyugdíjasok és az idősebb munkavállalók hatalma, annál nagyobb a nyomás a kormányokra az aktív korhatár leszállításáért és a későbbi ellátás emeléséért. Ezzel együtt növekszik a nyugdíjtól függő szavazók száma, és ennek a tábornak a politikai hatalma. Az olasz nyugdíjreform útjában éppen ilyen akadályok állnak. Amint az idő múlik, a reformok támogatottsága hanyatlik, legalábbis addig, amíg a rendszer össze nem omlik.
A reformok útjában álló, másik fontos akadályt az képezi, hogy a nyugdíjak révén az újraelosztás a gazdagoktól a szegények irányába történik, mert a rendszereket az előre meghatározott járandóságok elve alapján működtetik. A juttatásokat többnyire az aktív pálya vége felé fizetett bérek alapján állapítják meg, nem pedig az addigi élettartam alatt befizetett járulékok szerint. Az újraelosztás ezen aránya és mértéke országról országra változik, a torzítás mindazonáltal jelen van az OECD-térség egészében, az USA-t is beleértve.
Fokozza a feszültséget, hogy az újraelosztást támogató, reformellenes koalícióban fiatalabbak is vannak, együtt a politikai baloldal szimpatizánsaival, akik összefognak a nyugdíjasokkal és az idősebb dolgozókkal. Így létrejön egy rendkívüli hatalmú politikai koalíció, amely a jobboldaltól a baloldalig terjed, és magában foglal időset és fiatalt egyaránt. A szembenállás vesztesei a fiatal munkavállalók és a jövőbeni generációk, amelyeknek viselniük kell a nyugdíjasoknak ígért ellátás terheit.
A nyugdíjrendszerekben meglévő újraelosztás elvei gyakorta korántsem világosak. Sok esetben politikailag motivált privilégiumokhoz jutnak nagy hatalmú lobbik. Brazíliában a magánszektor dolgozóinak nyugdíjrendszere kismértékű többlettel működik, a közalkalmazottaké viszont hatalmas, a GDP 4,5 százalékára rúgó hiánnyal gazdálkodik. A francia közalkalmazottak néhány hónapja megbénították az országot, amikor a kormány a meglehetősen szerény célokat kitűző reform keretében az ellátásukat a magánszektorban foglalkoztatottakéval akarta egy szintre hozni.
Mindenképpen bátorító, hogy a francia kormány felülkerekedett, és érdekes, hogy ez miként történt. Raffarin kormányfő kampányt kezdett a szavazók meggyőzésére, amelyben azzal érvelt, hogy az egész reform célja nem több, mint egy szűk kisebbség kiváltságainak megvonása. Az okfejtés hatásos volt, és a közalkalmazottak elszigetelődtek.
A hatalmas politikai kockázatok miatt a kormányoknak természetesen nem kellene megvárniuk a nyugdíjasokkal való szembenállás bekövetkeztét, amelynek elkerüléséért a politikusok kétféle lépést tudnak tenni. Először is felemelik a nyugdíjkorhatárt, aminek önmagában is van két haszna: az ellátandók számának csökkentésével mérséklik a rendszer működtetésének költségeit, emellett gyengítik annak a tábornak a méreteit, amely szemben áll a reformokkal. Másodikként kiiktathatják a rendszer részét képező, rejtett újraelosztást, mert az ilyen műveleteknek átláthatónak kell lenniük, a végrehajtásukhoz pedig az adórendszert kell igénybe venni, nem pedig a nyugellátást. A nyugdíjon belüli rejtett újraelosztás fenntartása érthető, ha ugyanis a dolog átlátható lenne, akkor panaszkodnának miatta azok, akik többet fizetnek. Ha az újraelosztás a nyugdíjrendszeren keresztül történik meg, akkor azért a még meg nem született generációk fizetnek, akiknek nincs szavuk a legközelebbi választásokon.
Időközben pedig javasolni lehet a nagyszülőknek, hogy unokáikat bőkezű örökséggel kárpótolják, a rájuk hagyott hatalmas adóterhek kompenzálásaképpen.
Copyright Project Syndicate
Alberto Alesina a Harvard Egyetem közgazdaságtan-professzora
