Száz nap Irakban

A nagyobb iraki hadműveletek végének bejelentése óta eltelt száz nap alkalmat kínált egyfajta mérleg megvonására. George Bush a jó ügy érdekében kifejtett kezdeti erőfeszítések sikereiről számolt be, míg amerikai kolumnisták arra hívták föl a figyelmet, hogy az USA a végtelenségig kíván berendezkedni az országban (Paul Krugman a The New York Timesban). A helyszíni jelentések fokozódó ellenségességről és új terrorszervezetek jelentkezéséről számolnak be, ami egyes kutatókat arra ösztönöz, hogy harmadik Öböl-háború veszélyére figyelmeztessék az amerikai kormányzatot (Anthony Cordesman a Financial Timesban).

Az amerikai elnök eközben megerősítette, hogy "a fiúk" addig maradnak Irakban, amíg erre szükség lesz. Ezzel hallgatólagosan visszautasította a kétéves ott-tartózkodást megsaccoló helyi parancsnokoknak nem is annyira az állítását, mint inkább a szemléletét; nem hajlandó időkorlátnak alávetni a terrorizmus elleni harcot. Fő eredményként azt említette, hogy az Irak elleni háború következtében az Egyesült Államok és a közel-keleti országok most nagyobb biztonságban élnek, mint előtte. Állítása szerint a kórházak és egyetemek újra megnyitották kapuikat, a közszolgáltatások teljesítménye eléri a háború előtti szintet, szabad sajtó működik 150 napilappal, a legtöbb városban és településen megalakultak a helyi tanácsok. Napi egymillió barrel a nyersolaj- és mintegy nyolcmillió liter a benzintermelés; ősszel új bankjegyeket vezetnek be.

Bár az USA kerülni igyekszik, egyre több partnere sürgeti az ENSZ jogainak és felelősségének kiterjesztését Irakban. A közeli hetek egy ilyen témájú biztonsági tanácsi határozat előcsatározásait hozhatják, különösen, hogy a tagállamoknak ötmilliárd dollárt kellene összeadniuk a jövő évi iraki költségvetés céljaira. (SzH)