Az közismert, hogy az elmúlt másfél-két évben a Mol Rt. számára több száz milliárdos veszteséget okozott a gázüzlet, miután a hatósági gázárak nem fedezték még az importgáz árát sem, nemhogy a gázipari infrastruktúra karbantartását, fejlesztését. Ennek eredményeként a rendszer elérte teljesítőképessége határát. A Mol Rt. szerint a következő években több száz milliárdos nagyságrendű beruházásokra volna szükség, hiszen folyamatosan növekszik a fogyasztás, a napi csúcsigények is emelkednek. Tárolót kellene építeni, bővíteni, és szükség volna egy harmadik nemzetközi csatlakozási pontra. E nélkül már középtávon sem biztosítható megnyugtató módon az ország gázellátása. A helyzet azért rendkívül kényes, mert mára Magyarországon a földgáz az első számú energiahordozóvá lépett elő, az áramtermelésben például meghaladja a negyven százalékot a részesedése.
Az új gáztörvény életbelépésével megnyílt az esélye, hogy több lépésben rendeződjék ez a kérdés, de úgy tűnik, a Mol Rt. vezetői már türelmüket vesztették, és hajthatatlanok. Ami persze érthető, hiszen mandátumuk a részvényesek érdekeinek képviseletére szól, akiknek már eddig is százmilliárdos nagyságrendű veszteségeket okozott a gázüzlet, és ha nincsenek a sikeres térségi akvizíciók, az olajüzlet egyre jobb eredménye, már talán rájuk is gyújtották volna az Október 23. utcai irodaépületet.
Mégis vannak, akik úgy vélik, hiba volna eladni a gázüzletágat épp most. A magyar gáziparban, úgy tűnik, belátható időn belül vége a hét szűk esztendőnek. Kétségtelen tény, hogy komoly ráfordításokra van szükség, a jövőben azonban a hatóságilag meghatározott rendszerhasználati díjaknak fedezniük kell a szükséges beruházásokat, vagyis fedezetet jelentenek akár hitelfelvételhez is. Ugyanakkor elemzők szerint a következő egy-másfél évtized a földgáz korszaka lesz. Az energetikai mellett a közlekedési célú felhasználás komoly felfutását jósolják.
Az igazsághoz tartozik, hogy a gázüzlet veszteségét részben az importárak, részben a hazai kitermelésű gáz esetében jelentősen megemelt bányajáradék okozza. Miután magát a gázkitermelést nem kívánja a Mol értékesíteni, a bányajáradékból eredő veszteség a gázüzlet értékesítését követően is megmarad.
Az olajtársaságok értékét nagyjából három jól elkülöníthető terület határozza meg - érvelnek olajipari szakértők. A kutatás-termelési portfólió, a gázüzlet és az üzemanyag-feldolgozás és -értékesítés - értékteremtő képesség szempontjából ebben a sorrendben. A Mol kutatás-termelési portfóliója a magyarországi mezők mellett a Jukosszal közös nyugat-szibériai mezőre korlátozódik szinte kizárólag. Amennyiben a gázüzletből is kiszállnak, nem marad más, csak a finomítás és az értékesítés. Hernádi Zsolt egy alkalommal azt nyilatkozta, azért szeretnék eladni a gázüzletet, mert a régióban ezen a piacon nem látnak növekedési lehetőséget, és az állami szabályozás miatt komoly a kockázata. Félő, hogy mire a Mol kilép a gázüzletből, addig ezek a kockázati tényezők megszűnnek, és a kontinens nyugati feléhez hasonlóan profitábilis lesz a gázpiac, viszont visszalépni akkor már aligha lehet majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.