Azt tedd, amit Amerika tett, ne azt, amit mond!

Mindegyik állam számára öszszeáll a teendők listája, és mindegyik kormányt elszámoltatják. A lista elején minden esetben a költségvetés kiegyensúlyozása és az infláció megfékezése áll, de a szerkezeti reformokat is fontos helyre sorolják. Mexikó számára például megszabták, hogy nyissa meg az elektromos energetikai szektort a verseny számára. Ennek az ágazatnak a kezelését ott az alkotmány az állam számára tartja fenn, utóbb azonban a liberalizálása a Nyugat által napi aktualitásként sürgetett szerkezeti reformintézkedéssé vált. Így az elemzők - mondhatni ostoba módon - méltatják Mexikót a költségvetés és az infláció kézben tartásáért, de bírálják az áramszolgáltató szektor reformjának elmaradásáért.

Mint az amerikai gazdaságpolitika formálásában elmélyült módon részt vevő személy, magam mindig megdöbbentem azon, hogy milyen eltérés van az USA által a fejlődőkre erőltetett gazdaságpolitika és a saját maga által követett gyakorlat között. Az Egyesült Államokban például mindkét párt elfogadja azt az elvet, hogy recesszió idején nemcsak megengedett, hanem egyenesen kívánatos a költségvetési hiány. A fejlődő államoknak világszerte azt mondják, hogy a jegybankjaiknak kizárólag az árstabilitásra kell koncentrálniuk, miközben a Federal Reserve olyan mandátummal működik, amely kötelezővé teszi a növekedés, a foglalkoztatás és az infláció közötti összhang megteremtését.

A szabadpiac hívei az iparpolitika ellen ágálnak, az Egyesült Államokban azonban a kormány aktív támogatásával fejlesztenek ki új technológiákat, és ez régóta így van. Az első távíróvonalat a szövetségi kormány építette ki Baltimore és Washington között, még 1842-ben, az internet - amely oly mélyen átalakítja korunk gazdaságát - amerikai katonai fejlesztés eredményeként jött létre. Az amerikai műszaki haladás döntően a kormány által támogatott biotechnikai és katonai kutatásokon alapul.

Hasonlóképpen áll a dolog a társadalombiztosítással, amiről sok országnak azt tanácsolják, hogy privatizálja. Az amerikai köznyugdíj mégis rendkívül hatékonyan működtethető, amelynek tranzakciós költségei a magánbiztosítók által felszámított jutalékok töredékére rúgnak. A rendszernek ráadásul döntő szerepe volt abban, hogy az időskori szegénységet sikerült csaknem maradéktalanul felszámolni Amerikában. Bár az USA hivatalos nyugdíjbiztosítása forráshiánnyal néz szembe, ez azonban a magánbiztosítók körében is így van. A köznyugdíj ráadásul védelmet tud adni az inflációval és a részvénypiaci zavarokkal szemben is, ami magánbiztosítók esetében nincs így.

Az amerikai gazdaságpolitika több tekintetben is jelentősen hozzájárult az ország sikereihez, a fejlesztési stratégiák tárgyalása során azonban erről alig esik szó. Amerikának több mint száz éve vannak erős trösztellenes törvényei, amelyekkel olyan magánmonopóliumokat törtek meg, mint amilyen hajdan az olajiparban kialakult. A kormány a pénzügyi piacok fejlődésében is jelentős szerepet játszott, részint az időnként közvetlenül, időnként a kormány által életre hívott vállalkozásokon keresztül folyósított hitelek révén. A Fannie Mae például egy állam által kreált egység, amelynek az a feladata, hogy alacsony kamatozású jelzáloghiteleket folyósítson középosztálybeli amerikaiaknak, aminek révén például az USA a magántulajdonú lakások legmagasabb hányadával büszkélkedő országok között van.

A kisvállalkozási ügynökség (SBA - Small Business Administration) tőkét juttatott induló vállalkozásokhoz, amelyek közül egyesek - például a Federal Express - sok ezer embert foglalkoztató óriás céggé nőtte ki magát. Az amerikai szövetségi kormány diákhitelprogramja központi szerepet játszik abban, hogy a felsőoktatásban való részvétel mindenki számára nyitva áll, hasonlóképpen, mint ahogy évtizedekkel korábban a kormány általi finanszírozás révén jutott el mindenhová az elektromos energia. Alkalmanként Amerika kísérletezett a szabadpiaci ideológia meszszemenő alkalmazásával és a deregulációval, ami időnként katasztrofális eredményekkel járt. Ronald Reagan elnöksége idején például felszabadították a takarék- és kölcsöntársulások (Savings and Loan Associations) szektorát, ezzel pénzintézeti csődök hullámát váltották ki.

Mexikónak, Indonéziának, Brazíliának, Indiának és a többi átalakuló piacú országnak egészen más üzenetet kellene eljuttatni: ne törekedjenek a misztikus szabadpiac megvalósítására, mert az soha nem létezett. Ne hallgassanak az amerikai érdekcsoportok dicshimnuszára, jöjjön az akár a nagyvállalati, akár a banki szférából, mert azok ugyan a szabadpiacról prédikálnak, otthon azonban a kormányra bízzák törekvéseik érvényesítését.

A fejlődő gazdaságú országoknak gondosan kellene figyelniük, de nem arra, amit Amerika mond, hanem amit tett, akkor, amikor ipari nagyhatalommá vált, és amit ma is tesz. Ez meglepő hasonlóságot mutat azokkal a gazdaságpolitikákkal, amelyeket a legsikeresebb délkelet-ázsiai országok alkalmaztak az utóbbi két évtizedben.