Kinek az érdeke?
Meglepően ritka politikai egyetértéssel és viharos gyorsasággal hozták tető alá a regisztrációs adóról szóló törvény módosító javaslatát. Az inkriminált jogszabálynak még ideje sem volt megmelegedni, hiszen február elsején lépett hatályba, s tegnap már a költségvetési bizottság asztalán landolt a sebtében megfogalmazott új változat.
Az új adónem bevezetésének terve megnyugvással töltötte el a szakma zömét, hiszen már régóta várták, hogy tisztuljon a piac, lemorzsolódjanak a gazdaság szürke mezsgyéjén mozgó konjunktúralovagok. A regisztrációs adó éppen azt célozta, hogy csak tiszta üzletből származó járművek jöhessenek be az országba, kiszoruljanak a hamis számlával ügyeskedők, s azok, akik leharcolt roncsokkal árasztják el a hazai piacot. Akik áldásos tevékenységének köszönhetően nem sikerül lejjebb tornászni a magyar gépkocsiállomány életkorát: bármenynyire nő is az eladott új autók száma, az átlagéletkor még mindig 11 esztendő fölött alakul. Az unióban ezzel szemben 6-7 év az átlag.
De az üzlet az üzlet! Abban a pillanatban beindult a használtautó-kereskedők egy szűkebb, jól körülhatárolható részének a lobbigépezete, amint napvilágra került a regisztrációs adó februári bevezetésének konkrét terve. Petíció, tiltakozó demonstráció, vádaskodások. A pénzügyi tárca eleinte mereven elzárkózott az alkudozástól, majd érthetetlen módon egyik napról a másikra az élére állt a törvénymódosító mozgalomnak.
A változtatások gyakorlatilag sterilizálják a jogszabályt, hiszen éppen ott puhítják fel, ahol a legszükségesebb lett volna a szigor. Nem véletlen, hogy most meg a márkakereskedők morognak, hiszen a módosított adótábla szerint szinte minden kategóriában nagyobb adó sújtaná az új autókat, mint a korábbi verzióban. Ugyanakkor húszszázalékos "avulási" kedvezményt kapnának a használt gépkocsik. A javaslat ráadásul újból szabad utat engedne a nem túl korszerű, Euro 2-es motorral felszerelt gépkocsik behozatalának.
Az eredeti elképzelés kidolgozásához hosszas szakmai egyeztetésekkel fűszerezett másfél-két évre volt szükség, az új változathoz elegendőnek bizonyult két-három hét. Hol egy újabb lobbi? A következő javaslatot nyilván már néhány óra alatt összeütik...







