BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankóprés - japán módra

A 90-es évtized elején néhány magyar közgazdász - köztük e sorok írója is - azt javasolta, hogy a piacgazdasági átmenet sikere érdekében a Magyar Nemzeti Bank nyomjon pénzt, írjuk le a korábbi rendszerből örökölt belső adósságokat mint rossz hiteleket, és a monetáris, valamint a fiskális politika lazításával (tehát a pénznyomásból eredő többletlikviditással) előzzük meg a vállalati szektor, valamint az államháztartás pénzügyi összeomlását. Nem ez történt.
2004.04.14., szerda 00:00

n E közgazdász páriákat az eretnekeknek méltán kijáró megvetés és kacagás - a kerékbetörés csak azért maradt el, mert már kiment a divatból - keretében részben külföldre száműzték (szerencsére London és az EBRD nem volt Szibéria), részben hallgatásra ítélték. Még 1995-96-ban is felütötték fejüket az eretnek nézetek, de a magyar közgazdászszakma sikerrel nyomta el az újabb zendülést, és a pénznyomást olyan eredendő bűnnek bélyegezte, amit komoly ember még gondolatban sem követ el. Csakugyan?

A japán gazdaság a 90-es évtizedben - egészen 2002 végéig - lehangoló képet mutatott: a korábbi japán csoda romokban hevert, és nem látszott kiút a hosszú stagnálásból. Különös volt ez, mert közben Kelet-Ázsia és az USA dinamikusan nőtt, még Európa is jobban használta ki a kivételesen hosszú globális és amerikai konjunktúrát, mint Japán. A globális gazdaság japán betege akkor kezdett önveszélyesből közveszélyessé válni, amikor megszűnt a globális fellendülés, mert a 2001 márciusa után recesszióba hajló USA, és a szintén gyengélkedő Európai Unió mellett a kómában lévő Japán végképp felidézte egy nagy világgazdasági válság rémképét. 2003-ban azonban a japán gazdaság magára talált, az év egészében mintegy 3 százalékkal, a negyedik negyedévben 7 százalékkal bővült, miközben az eurózóna csak 0,3 százalékkal. Mi történt Japánban, ami felélesztette a kómában lévő beteget, mitől lódultak meg a beruházások, nőtt a termelékenység és bővült a fogyasztás?

Sok válasz lehetséges, de csak egy az igazi. Az elmúlt években a japán iparban végrehajtottak egy csendes átalakítást, a termelést jelentős mértékben az USA-ba és Kínába helyezték át, így az erős jen már kevésbé fogta vissza az amerikai exportot. A jen/dollár árfolyam ugyan kedvezőtlenül változott 2003-ban (a dollár 10 százalékkal gyengült), de a jen/euró árfolyam japán szempontból javult (a jen gyengült 7,7 százalékkal az euróhoz képest), így nőtt az EU-ba irányuló export. Megtalálták az utat a kínai növekedés kiaknázásához: a japán gépipar rendelésállománya 2003 végén 61 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és ebben a kínai megrendelések vezető szerepet kaptak. Míg a 90-es évtized elején Kína és Hongkong 6,7 százalékkal részesedett a japán exportból, addig 2003-ban már 18 százalékkal, tehát az amerikai export jelentősége csökkent. A vállalatok GDP-arányos adóssága az 1995-ös 125 százalékról 2003-ra 90 százalékra csökkent, ezzel a buborék lelohadt. De a rejtély megoldása máshol van.

Amikor a 90-es évek elején a japán politikai és pénzügyi vezetés szembesült azzal a hatalmas léggömbbel, amit a 80-as évek vállalati beruházási és hitelezési túlzásai fújtak fel, akkor két út közül választhatott: vagy leírják a rossz hiteleket, vagy görgetik tovább. Az utóbbit választották, majd amikor látták, hogy nem képesek kijönni a saját maguk ásta veremből, akkor az állami költségvetés óriási beruházásokat indított, és bár az állam is eladósodott, maradt a stagnálás. A fő baj az volt, hogy a háztartások nem költöttek, mert a defláció, tehát a negatív infláció miatt arra számítottak, hogy holnap olcsóbb lesz az, amit ma megvennének: elhalasztották hát a vásárlást. 2003-ban már legalább a termelői áraknál megszűnt a defláció, és a fogyasztói áraknál is csökkent a lemorzsolódás, de még nincs pozitív infláció. Mi hozta a fordulatot?

A jegybank új elnöke, Fukui úr szakított elődje, Hajami úr - akit az Economist egyszerűen csak a világ legrosszabb jegybankelnökének nevez - politikájával, és beindította a bankóprést Japánban. Nagyon sok pénzt nyomtak annak érdekében, hogy megtörjék a deflációt a gazdaságban. Az expanzív monetáris és fiskális politika egy év alatt csodát tett. Fukui úr megígérte, hogy addig nyomja a pénzt, amíg "egészséges infláció" nem lesz Japánban, és állja a szavát.

A világ közgazdasági közvéleménye ma már úgy tartja, hogy Japánban a 90-es évek elején pénzt kellett volna nyomni, és egy expanzív monetáris, valamint költségvetési politikával megelőzhették volna a hosszú stagnálást. Ez a nem ortodox gondolkodás sikere, ami a 90-es években nálunk is hatott volna - ha engedték volna.











A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.