Járai még kivár

z A jegybank az elmúlt két hétben - igaz, jelképes mértékben - kétszer is csökkentette a kamatot, mely általános vélekedés szerint elsősorban hitelességi problémák miatt ilyen magas. Javul a gazdaságpolitika megítélése a piacon, vagy csak egyszerűen most kezdett el dolgozni az irdatlan kamatprémium?

Azt gondolom, hogy mindkettő igaz. Egyrészt úgy látjuk, hogy valamelyest javult a befektetők megítélése a gazdaságpolitikát illetően. Ebben az utóbbi időben nagy kilengések voltak tapasztalhatók, 2003 végén és az idei év első hónapjaiban véleményem szerint - a tavalyi magas költségvetési hiány miatt - túlzottan pesszimista volt a hangulat. Mivel részben emiatt volt szükség a magas kamatokra, és most úgy látjuk, a hatás gyengülőben van, lehetőség nyílt a kamatcsökkentésre. A most meghirdetett gazdaságpolitika hitelesebb a piac szemében, mint a korábbiak. Másrészt az is igaz, hogy a jelentős kamatprémium valóban dolgozik, és az erősebb árfolyam mellett az inflációs céljaink is könnyebben elérhetővé váltak, ami szintén teret nyitott a kamatvágás előtt.



z Három hónapja még azon izgulhattunk, elindul-e a forint gyengítésére irányuló spekuláció. Ilyen gyorsan kinőttük a válságot?

Ezt nem merném mondani, bár kétségtelen, hogy most nincsenek válságra utaló jelek. Azonban egy ilyen kis, nyitott országban ez állandó fenyegetés, és a válság nagyon gyorsan kialakulhat. Ez ellen a legjobb védekezés az euró lenne, a második legjobb védekezés a jó gazdaságpolitika. Úgy látom, most ez irányba történik elmozdulás. Ennek már tavaly megvoltak a jelei, és a gazdaságban is kedvező fordulatok figyelhetők meg, lassabb a bérnövekedés, és az ipari export teljesítménye is sokat javult. Szerencsére ezt látja most a piac is.



z A jegybank láthatóan a lassú lépések politikáját követi. Nem okoz ez túlzott kamatcsökkentési spekulációt?

Ennek a veszélye megvan. Több lehetséges stratégia is felmerült, mindegyik mellett szóltak érvek és ellenérvek, nagyon kiegyensúlyozottak voltak a vélemények. Végül azért döntöttünk e mellett, mert fontosnak tartottuk, hogy jelezzük az óvatosságunkat. Mint említettem, a makrogazdasági, gazdaságpolitikai folyamatok kedvezőek, de nem viszszafordíthatatlanok. Tulajdonképpen a gazdaságban nem történt semmi olyan, amit mi a legutóbbi inflációs jelentésünk készítésekor ne láttunk volna. A piac is egyelőre inkább a rövid lejáratú papírokat veszi. Úgy vélem, a bizalom megszilárdulásának egyik jele lehet, ha a hosszabb lejáratok iránti érdeklődés is növekedni kezd. A jelentősebb kamatcsökkentéssel ezt mindenképpen szeretnénk megvárni.



z Az utóbbi időben érezhetően változott a monetáris politika gyakorlata, kommunikációja. Mit tekint a legjelentősebb változásnak, illetve miben látja a korábbi időszak hibáit?

Ma már azt mondanám, hogy 2001-ben a szabadon lebegő árfolyamrendszert kellett volna választani, mert az sokkal inkább összhangban van az inflációs célkitűzés gyakorlatával. Akkor azonban úgy gondoltuk, hogy a gyors, 2006-os euróövezeti csatlakozás miatt hamarosan úgyis az ERM II árfolyamrezsimbe lépünk, és nem érdemes rövid időre kiszélesíteni sávot, inkább egy "ERM II-árnyékot" választottunk, már csak azért is, mert úgy véltük, ez is összhangban van inflációs céljainkkal. Kedvezőtlen eredményre vezetett a tavaly júniusi sáveltolás, illetve annak kommunikációja is rosszul sikerült, és biztosan máshol is követtünk el hibákat. Az elmúlt két évben nem sikerült tiszta, világos inflációs célkitűzési rendszert folytatnunk, mert nagyon sok kompromiszszumba kényszerültünk bele. Alapvetően azonban elégedettek lehetünk a monetáris politikával, hiszen az infláció - ahhoz képest, hogy milyen költségvetési deficit alakult ki, illetve mekkora béremelkedés történt az elmúlt években - alacsony maradt. Végül is ez a monetáris politika fő célkitűzése.



z Az árfolyam-politika teljesen kikerült a jegybanki kommunikációból. Ez érezhetően távol tartja a piacot a jegybank tesztelgetésétől és a kisebb spekulációtól, de talán ellentmond az inflációs célkitűzéses rendszer által elvárt transzparenciától. Ez egy új modell, vagy csak az élet kényszerítette ki a váltást?

Valóban, utólag hibának minősült, hogy egyszerre próbáltunk meg inflációt és árfolyamot célozni. Akkor is tudtuk, hogy ez hosszabb távon lehetetlen, de úgy véltük, hogy következetes fiskális politika mellett tartható. Végül is az ERM II rendszerben is rákényszerülünk majd valami hasonlóra. Utólag nézve úgy látom, hogy erről a gyakorlatról korábban le kellett volna mondanunk a felmerülő inkonzisztenciák miatt.



z A forint most is egyre közelebb kúszik a sávszélhez, ami a bő egy évvel ezelőtti helyzetre emlékeztet. Több elemző már elkezdett kombinálni, hogy esetleg a gazdaságpolitika elérkezettnek látja az időt az inflációs célkövetést jobban kiszolgáló, teljesen szabadon lebegő árfolyamrendszer bevezetéséhez.

Szólnak ellene és mellette is érvek. Nem lenne sávszél és sávközép, ami csökkentené a spekulációt, viszont minden változtatás óhatatlanul sokkal jár. Az ERM II-től most sem vagyunk meszsze, tehát nem lenne hosszú életű. Úgy gondolom, hogy megfelelő gazdaságpolitikai támogatás mellett a jelenlegi árfolyamrendszerben is el tudjuk érni inflációs céljainkat, és elmehetünk vele az ERM II-ig. Azt látom, hogy a kormány elkötelezett a hiányszámok idei betartására és a jövő évi további csökkentésre.



z A jelenlegi árfolyamot nézve viszont a várakozások felpörgésével, vagy egy esetleges költségvetési lazítással könnyen előállhat újra az a helyzet, hogy az árfolyamsáv és az inflációs célok inkonzisztensek lesznek. Ráadásul az exportlobbi érdekeit is sértheti az erősödő forint. Felkészült erre a jegybank?

Elvileg előállhat egy ilyen helyzet, de azért most messzebb vagyunk a sávszéltől, és nem látom, hogy fenyegetne ez a veszély. Jelenleg abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy a kitűzött inflációs céljainkat a rendelkezésre álló eszközökkel, bőven a sávon belüli árfolyammal el tudjuk érni.



z Úgy tűnik, javul a kormány-jegybank viszony. A minisztercserével szűntek meg az érdekellentétek?

Nem függ össze a miniszterváltással. Egyszerűen azt tudnám mondani, hogy más lett a gazdaságpolitika, hiszen az már a béremelkedés kontrollálásán és a költségvetési deficit csökkentésén alapul. Ezt a mostani gazdaságpolitikát a jegybank sokkal könnyebben tudja támogatni, mint a korábbit. Véleményem szerint ez a fordulat az, ami miatt kevesebb a konfliktus. Ugyanakkor azt most is szoktuk hangsúlyozni, hogy a fordulat lehetne erősebb. A korábbi évek lassú kedvező folyamatai megakadtak, és most magasabb szintről kell újrakezdeni a csökkentést. Igaz ez a megállapítás a költségvetés hiányára, az államadósság nagyságára és az állami alkalmazottak számára egyaránt. Az újraelosztás szintje szintén nagyon magasra szökött, és innen nagyon nehéz újra a korábbi szintre, sőt, az alá csökkenteni. Éppen ezért az egyetlen megoldás a strukturális reformok végigvitele, amelyek viszont hosszú időt igényelnek, és egyelőre nyomuk sem látszik.



z Ön szerint a kormány is átértékelte a jegybankkal való viszonyát?

A célok most jobban egybeesnek, mint korábban, és úgy látom a kormány kommunikációja most őszintébb, mint korábban volt. Talán erősödött az a felismerés a kormányban és főként a mögötte álló politikai erőkben, hogy együtt kell élni a jegybankkal. Valószínűleg a jegybanki önállóság elismerése is nagyobb lett. Ezzel együtt sem nevezném a viszonyt felhőtlennek, de nem roszszabb, mint más országokban.



z Az utóbbi időszakban talán a legtöbb bírálatot a jegybank magas inflációs előrejelzései adták. Egyes szakértők szerint ez felelőtlen, várakozásokat gerjesztő magatartás, mások szerint a jegybank a mostani pesszimista előrejelzéseivel próbál meg a jövő évi derűlátó prognózisainak megágyazni.

Nincs ilyen hátsó szándékunk. Mi tényleg azt az inflációs előrejelzést kommunikáljuk, amit szakembereink látnak. Meggyőződésem, hogy jó piaci információkból, helyes következtetéseket levonva számoljuk ki a prognózisainkat, ami talán azért tér el a piaci elemzőkétől, mert nagyobb kapacitás, több információ áll rendelkezésünkre. Az idei várakozásokat már nem is tudnánk befolyásolni, hiszen a béremelések és az év eleji árdöntések már megtörténtek. Ami miatt visszafoghatjuk az előrejelzésünket, az a gyógyszerárak csökkentése, ez körülbelül 0,2 százalékpontot jelenthet az inflációban. A jövő évi inflációval kapcsolatban továbbra is látjuk esélyét, hogy év végén 4 százalékos legyen az árindex, reméljük, hogy a piac ehhez fog árazni, és nem az elmúlt évek gyakorlatát alkalmazza, amikor - visszatekintő módon - az előző évi inflációhoz igazította béreit és árait.



z Az utóbbi időszak halogató taktikája mellett egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány nem kíván pontos dátumot megadni az euróövezeti csatlakozáshoz. Ön mennyire támogatja ezt a stratégiát?

Ezt el tudom képzelni, és őszintén szólva nem lennék ennek ellene. A pontos időpont kijelölésének lenne értelme, ha azt betartjuk, és mozgósítja az energiákat. Miután azonban már két-három időpontot nem tartottunk be, ez elveszítette a jelentőségét, különösen úgy, hogy a tapasztalat szerint eddig nem az időponthoz igazítottuk a cselekvéseket, hanem a cselekvésekhez az időpontot. Ilyen körülmények között nem gondolom, hogy 2004-ben túl nagy jelentősége lenne egy öt vagy hat évvel későbbi időpont kitűzésének.



z Ha ránézünk a többi, már csatlakozott ország példájára, látható, hogy a 2008-as céldátum teljesítése egyáltalán nem lehetetlen.

Ez így van, a portugálok például nem álltak jobban a meghirdetés pillanatában, mint mi. De sajnos nálunk az elmúlt években a konvergenciafolyamat elakadt, sőt megfordult. Ha a kormány nagyon akarná, és az ügy mögött meglenne a társadalmi támogatottság, akkor 2008 továbbra is megvalósítható lenne. Ez azonban a magas reálgazdasági költségek miatt szemlátomást hiányzik, ezért mondom azt, hogy ennek a dátumnak ma már nincs realitása. Ezzel együtt a jegybank továbbra is azon a véleményen van, hogy minél előbb érdemes belépni, de a döntés természetesen a kormány hatáskörébe tartozik.



z A jegybank és a kormány visszatáncolt a tavaly júniusi bizalmi válság után bejelentett, de több szakértő által azonnal bírált korai ERM II-csatlakozástól. Ez csupán automatikusan az euróövezeti csatlakozás eltolódása miatt történt, vagy a gazdaságpolitika is újraértelmezte, hogy mennyi időt érdemes egy olyan rendszerben eltölteni, ahol egyszerre kell megfelelni egy árfolyam- és egy inflációs célnak?

Nem változott nagyon a véleményünk az ERM II rendszerről, hiszen csupán arról gondolkodunk, hogy 2 vagy 3 évig legyünk benne. Tudjuk, hogy bizonyos kockázatokkal és előnyökkel is jár a korai belépés az árfolyamrezsimbe. A külső támogatás miatt nagyobb stabilitást biztosít, külső kényszert jelent a gazdaságpolitikára vonatkozóan, viszont az esetleges kudarc esetén a válság nagyobb lehet, mint ha az ERM II-n kívül ér minket. Egy lassú konszolidációs pályán, amin most vagyunk, nem gondolom, hogy érdemes lenne korán belépni, mert hosszú éveken keresztül nincs értelme benne tartózkodni.