Hatékonyabb lesz-e a fogyasztóvédelem?
Ösztönzi a cégeket / Parragh László
"A cégeket alapvetően nem a vevői érdek, hanem a verseny szorítja rá a fogyasztói szempontok mind teljesebb figyelembevételére. Most, a csatlakozás után nagy az esélye annak, hogy a hazai piacot elárasztja az alacsony árfekvésű és minőségileg kifogásolható külföldi áruk tömege. Ez legfeljebb az árat tekintve kedvező a fogyasztónak, aki, többnyire érthető okból, az olcsóbb mellett voksol. A közelmúltban számos, a cégeket érintő rendelkezés jelent meg, a szavatosságtól a termékbiztonsági követelményekig. Úgy gondolom: a hatékony - a kis- és középvállalkozások érdekeit is figyelembe vevő - szabályozással a fogyasztóvédelem a hazai termelés védelmének egyik igen fontos, áttételes eszköze lehet. Amennyiben ugyanis a szabályozórendszer jól funkcionál, akkor segíti és nagyobb versengésre ösztönzi a hazai cégeket, a konkurenciaharcból pedig valóban a fogyasztó kerül ki győztesen."
Jobb az egyezség / Baranovszky György
"A fogyasztóvédelmi törvény legutóbbi módosításával nőtt a békéltetőtestületek önállósága, a procedúra ingyenessé vált, és általában 30 nap alatt lezárul. Hatáskörünk nincs korlátozva, tehát valamennyi fogyasztói szerződéshez kapcsolódó ügyben eljárhatunk. Így - különös figyelemmel az áruk szabad áramlására - várhatóan megnő a permegelőző fórumok munkája és jelentősége. A fogyasztók évről évre emelkedő számban fordultak hozzánk. A bepanaszolt cégek azonban - kellő szankció híján - gyakran semmibe vették az eljárásokat. Hozzáállásuk azonban mára változóban: a magukra valamit is adó vállalkozások a panaszok rendezésére, egyezségre törekednek. Még inkább így lesz ez a jövőben. A fogyasztók széles körét érintő békéltetőtestületi határozatokat, a cégek által el nem fogadott ajánlásokat ugyanis ezentúl a fogyasztóvédelmi felügyelőségek kötelesek nyilvánosságra hozni."
Szigorúbb fellépés / Nagy Márta
"A versenyjogban a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma kapcsolódik közvetlenül a fogyasztóvédelemhez. Végső soron azonban a versenytörvény valamennyi szabálya a fogyasztói jólét növelését célozza. A Gazdasági Versenyhivatal eljárásaiban a mérce a gazdasági cselekményeknek a fogyasztói jólétre gyakorolt hatása. Május elsejétől az uniós versenyjogot valamennyi tagország alkalmazza a saját eljárásaiban. A változás nem érinti a versenytörvény fogyasztóvédelmi tényállásait, mert e tekintetben a közösségi irányelvek alapján minden tagország maga szabályoz, és a jogérvényesítés is nemzeti hatáskör. A szabályozás a közeljövőben várhatóan nem változik, a fogyasztói ügyek elbírálásának gyakorlata azonban markánsabb lesz. A GVH új szervezeti egységgel, gyorsabb fellépéssel és szigorúbb bírságokkal igyekszik reagálni a fogyasztókat megtévesztő magatartásokra."
Civil szervezetek / Szabó Iván
"Mivel az államra csak a fogyasztóvédelem szakhatósági feladatai hárulnak, mindinkább a civil szervezetek veszik át a panaszügyek intézését, a tanácsadást, a tájékoztatási munka jelentős részét. Ezért a mainál nagyobb és összetettebb szerep vár rájuk, aminek hatékonyan és - az állami szféránál - olcsóbban tesznek majd eleget. Május elsejétől uniós tagországi fogyasztói panaszokkal közvetlenül lehet fordulni a tagországokban erre hivatott szervezetekhez, az eurouiche-ekhez, amelynek hazai megfelelője kiépülőben van nálunk is. A jelenleg tevékenykedő - mintegy húsz - civil fogyasztóvédő szervezet száma a közeljövőben várhatóan nem nő számottevően. A működésükhöz szükséges pénzt döntően pályázati úton nyerik el. Idővel remélhetőleg nemcsak teendőik gyarapodnak, hanem bővülnek támogatási lehetőségeik is. Az önkormányzatok mindenesetre növelik a civil szervezetek támogatását."
A bírság nem minden / Huszay Gábor
"Napjainkban különösen fontos szerep jut a piacfelügyeleti ellenőrzéseknek, ahol a termékbiztonságon van a hangsúly. Szervezetében megújult és szakmailag is megerősödött a piacfelügyeleti hatóság. Részesei lettünk annak az informatikai rendszernek, amellyel bármely uniós tagállamában észlelt veszélyes termékről a hazai szakemberek is azonnal informálódnak. A határainkon túlról érkező veszélyes áruk forgalomba kerülését megakadályozandó egy éve együttműködünk a vámszervekkel. Az azóta betiltott termékek fele e munka eredménye. Tavaly a felügyelet által kiszabott bírságöszszeg meghaladta az egymilliárd forintot. A büntetés nagy visszatartó erő, de önmagában nem oldja meg a problémákat. A nyugat-európai színvonalat akkor érjük el, ha kereskedőinkben tudatosul: az értékesítési szempontok mellett a legnagyobb nyereség az elégedett fogyasztó.







