Vadhajtásos boom
"Nehéz innen a hivatalból megítélni a piaci helyzetet, az azonban nyilvánvaló, hogy nagy üzlet a tét. Ráadásul a pályázatkészítő boomnak már látszanak a vadhajtásai is. Csak úgy hemzsegnek a pályázatírók a piacon, s az újak rendre elhalásszák a megrendeléseket a régiek elől, holott néhányan közülük fél éve szinte még a strukturális alapok létezéséről sem tudtak. Ezért óvatosságra inteném a potenciális pályázókat - elsősorban az önkormányzatokat, s kis- és középvállalkozásokat -, hogy kontroll nélkül ne bízzanak meg senkit pályázatírással. Emellett pedig már kíváncsian várom például a SAPARD agrár- és vidékfejlesztési előcsatlakozási programra - a keretet messze túllépő, 50 milliárd forintos - támogatásigénnyel beérkezett hétezer pályázat eredményhirdetését, hogy kiderüljön: ez a hihetetlen mennyiség hozza-e azt a minőséget, amely az uniós kritériumok teljesítéséhez feltétlenül szükséges?"







