A megkerülhetetlen közvélemény

Mint biztonságpolitikával foglalkozó szakember legalábbis ezt olvasom ki a lengyel, a cseh, az észt és a lett euroszkeptikusok előretöréséből éppúgy, miként Tony Blair és a Munkáspárt vereségéből az európai parlamenti választásokkal párhuzamosan megtartott önkormányzati választásokon. Míg ugyanis az utóbbiban az elemzők egyöntetű véleménye szerint is igen komoly szerepe volt London Irak-politikájának, nem árt emlékeztetni arra sem, hogy térségünk Európai Parlamentbe bejutott euroszkeptikusainak többsége határozottan ellenezte - s tette sok helyen kampánytémává - saját országának részvételét az iraki kalandban. Legfőképpen persze abból olvasom ki a kül- és biztonságpolitika növekvő választási jelentőségét, hogy az amerikai Irak-politikát egykoron társadalmaik akarata ellenére támogató "nyolcak" egytől egyig vereséget szenvedtek a mostani európai parlamenti választásokon. Bár mellékesen, de bevallom, nem minden él nélkül jegyzem meg, hogy 2003. január 30-án - éppen aznap, amikor a "nyolcak" közzétették levelüket The Wall Street Journal és a Times hasábjain - az Európai Parlament is elfogadott egy sokak által talán észre sem vett, Irakról szóló határozatot, kijelentve: ellenez minden egyoldalú katonai akciót, egy megelőző csapás pedig ellentmondana a nemzetközi jognak. E tekintetben tehát az európai választók (még ha nem is oly tudatosan, mint azt szeretném, de) némi elégtételt szolgáltattak a "nyolcak levelét" egykoron ellenző magamfajtának.

De visszatérve kiindulópontomhoz: meggyőződésem, hogy a politikai eliteknek is jobban oda kell figyelniük kül- és biztonságpolitikai döntéseik közvéleménnyel való elfogadtatására egy olyan korban, amikor a problémák és kihívások (legyen az a szegénység és a nyomában járó migráció, a nukleáris fegyverek elterjedése, a nemzetközi terrorizmus stb.) globalizálódnak, vagyis elmossák a kül- és belpolitika, a kül- és belbiztonság hagyományos határait. Amikor a nemzetközi politika hagyományos állami szereplői mellett a nem állami szereplők is (a multinacionális vállalatok, a terroristaszervezetek, a környezetvédő szervezetek, a nemzetközi alapítványok, a civil és egyházi szervezetek, az állam nélküli nemzetek stb.) létrehozhatják és megvalósíthatják államhatárokon és földrajzi térségeken átívelő biztonságpolitikáikat, s amikor látványosan növekszik a biztonságpolitika társadalmi meghatározottsága (lásd például a madridi robbantásokat követő spanyol politikai fordulatot). Vagy legalábbis jobban teszik, ha odafigyelnek a társadalom véleményére, ha igyekeznek meggyőzni a közvéleményt, nem elsősorban a társadalom, sokkal inkább saját érdekükben. Saját választási kudarcaik elkerülése érdekében. A társadalmi szereplők nemzetközi súlyának növekedése ugyanis törvényszerűen vonja maga után a biztonságpolitika jellegének változását, akár tetszik ez az eliteknek, akár nem. Mindenekelőtt abban az értelemben, hogy egyre gyakrabban fogják számon kérni azt, hogy egy adott ország, kormány vagy párt biztonságpolitikája viszszatükrözi-e a társadalmak és a társadalmi csoportok szükségleteit és akaratát. S ha nem, hát büntetni fogják érte azokat, akik eltekintenek ettől, s akik úgy gondolják, hogy a kül- és biztonságpolitika bonyolultsága (vagy bármi más) miatt nem a köz(nép) ügye.

Ha a Zengőre telepítendő lokátor vagy az Irakban szolgáló magyar kontingens hazahívása kapcsán kialakult vitákra gondolunk, látnunk kell, hogy az említett folyamat - vagyis a biztonságpolitikai kérdések társadalmi meghatározottságának növekedése - már Magyarországon is érzékelhető. S bár jómagam valószínűleg mindkét kérdésben a magyar társadalom többségével ellentétes véleményt képviselek (ti. szakmailag és környezetvédelmi szempontból is a Zengőt tartom a telepítendő radar optimális helyének, s határozottan ellenzem katonáink hazahívását a jelenlegi helyzetben), de megkerülhetetlennek tartom az említett kérdésekről megkezdett társadalmi vitát. Mert csak így érhetjük el, hogy Magyarország és Európa biztonsága valódi magyar közügy legyen.

A politikai eliteknek is jobban oda kell figyelniük kül- és biztonságpolitikai döntéseik közvéleménnyel való elfogadtatására.