Globális ingaórák

Az USA 2001 márciusa és 2003 közepe között recesszióban volt, majd újból fellendült, amit a 2004. első negyedévi 4,4 százalékos GDP-bővülés és a meggyőző munkaerő-piaci adatok jeleznek. Természetesen vannak látható forrásai is a fellendülésnek, hiszen életbe léptek Bush adókedvezményei, történelmi minimumra, egy százalékra csökkent a Fed kamatszintje, az amerikaiak megnyerték az iraki háborút (és az olajkészleteket) és sikerült fenntartani a fogyasztói bizalmat. Mégis, ezek az okok nem magyarázzák teljes egészében az amerikai gazdaság rövid és enyhe recesszióját, valamint a korai fellendülést. Az adókedvezmények 40 százaléka az amerikai családok 1 százalékát segíti, aminek nem lehet erőteljes gazdaságélénkítő hatása. A háború fűti ugyan a hadigazdaságot, de a korábbi Powell-doktrínával szemben - nagy intervenciós hadsereggel, teljes területi ellenőrzéssel, hosszú ideig és szövetséges erőkkel együtt lehet pacifikálni - követett Rumsfeld-doktrína - kis intervenciós hadsereggel, kiemelt területekre koncentrálva, rövid idő alatt és szövetségesek nélkül is elérhető a siker - olcsó, tehát gazdaságélénkítő hatása sem jelentős. 2004 választási év, ezért az amerikai kormány mindent megtesz a korai fellendülésért, amit a gyenge dollárral is segített export, valamint a fizetési mérleget kiegyenlítő, és a GDP 2-3 százalékát kitevő pénznyomás is segítenek.

Itt érkeztünk el az amerikai fellendülés gyenge pontjához: úgy tűnik, hogy az nem a gazdasági ciklus - mert bizony ez nem szűnt meg, ahogy a 90-es évtized végén gondolták - természetes felívelését tükrözi, hanem a választási időpontból következő kormányzati beavatkozásokat, tehát mesterséges jellegű. A korábbi négy buborék közül - tőzsdei, ingatlanpiaci, háztartási eladósodási és vállalati eladósodási - az első pukkant csak ki, a negyedik kissé lelappadt, de a másik kettőt vidáman fújták tovább: az alacsony kamatoknak és az adókedvezményeknek nehéz volt ellenállni. A költségvetési deficit, az állami eladósodás, valamint a kereskedelmi- és fizetésimérleg-deficitek megugró számai a mai fellendülés közben is azt jelzik, hogy nincs minden rendben az amerikai gazdasággal.

A korai fellendülés hátterében - az amerikai kormány keresletélénkítő politikáján túl - a globális ingaórák spontán harmonizációja is meghúzódik. Kína, India, valamint a kelet-ázsiai gazdaságok 2001-2003 között, tehát az amerikai gyengélkedés idején is jól teljesítettek, és a japán mozdony - a pénznyomás által végre beinduló inflációnak köszönhetően - már egy éve újból húz. Az amerikai ingaóra gyorsabb ütemre kapcsolt, mert sebesebben ütnek azok a gazdaságok, amelyektől még falak sem választják el. Az USA gyorsabb ütemét az Európai Unió is megérezte, annak ellenére, hogy az egyszázalékos amerikai növekedési többlet csak 0,04 százalékkal növeli az EU teljes kibocsátását, így itt is megtörtént az ingaóra ütemváltása.

Nos, akkor minden rendben van, vagy mégsem?

Bár a globális ingaórák spontán harmonizációja jó jel, de ettől még megmaradtak az amerikai gazdaság belső, szerkezeti gyengeségei, ahogy az unió más jellegű szerkezeti bajai is. Két és fél lufi még nem pukkant ki, és lassan kamatot kell emelni: ennek azonnali kedvezőtlen következményei lehetnek az amerikai fogyasztói magatartásra. Greenspan megerősítése után már nem lehet ok a további kivárásra, és a mégoly enyhe kamatemelés is elindíthatja a háztartási eladósodási és az ingatlanpiaci lufik kipukkanását. Ez véget vethet a korai és mesterséges amerikai fellendülésnek.

A globális ingaórák azonban nem csupán a gyorsabb, hanem a lassúbb ütem harmonizálására is képesek, tehát egy újabb amerikai lassulás kihathat a többi globális szereplőre is. Ázsiára kevésbé, mert a nagy gazdaságok gyorsan bővülő belső piacai amerikai konjunktúra nélkül is fenntarthatják a lendületet, ahogy 2001-2003 között történt. Japán is horgonyt vetett Kínában, ma védettebb egy amerikai visszaesés ellen, mint korábban volt. Az Európai Unió gazdaságai azonban sebezhetőek, mert elmaradtak a belső reformok (munkaerőpiac és államháztartás), és nem vállalják az új tagállamok gyors felzárkóztatását sem, ami pedig érne annyit, mint egy háború.