Józan ésszel

A választási kampány hevében nem a legcélszerűbb komoly szakmai dolgokról írni. Néhány tényt azért mégis illik a helyére tenni, még ha az nem is kap oly nagy nyilvánosságot, mint némely politikus retorikai tűzijátéka.

Kezdjük a gazdaság állapotával. A kormány szerint jó, az ellenzék szerint ebből semmit sem érezni. Bár a gazdaságot nem lehet teljesen egzakt módszerekkel leírni, azért a megérzések helyett érdemes mérlegre tenni legalább a rendelkezésre álló statisztikai mutatókat. Az adatok egy része érzékelhető élénkülésről tanúskodik (GDP, beruházások, export), másik része viszont továbbra sem ad okot derűre (államháztartási hiány, folyó fizetési mérleg, infláció, reálkamatszint). Az természetes, ha a politikai küzdelemben ki-ki a magának kedves részeket emeli ki, de legalább ragaszkodjon a tényekhez, és koherens módon tegye azt.

A másik, hogy kinek az érdeme a most megfigyelhető gazdasági élénkülés. Bármily lehangoló lehet a kormány számára: nem az övé. Vagy talán az egész közép-európai térségben mindenhol véletlenül egyszerre hoztak gyümölcsöt az egyes kormányok erőfeszítései? Merthogy az első negyedév az egész régióban nem várt fellendülést eredményezett, sok helyen még nálunk is nagyobbat. Ahogy tehát a 2002-2003 folyamán a vártnál gyengébb külpiaci konjunktúra tette látványossá az osztogató politika hibáit, most a vártnál jobb külső környezet segíthet elleplezni azt.

Mindebből persze nem következik az, hogy az államnak tétlenül kellene néznie a folyamatokat. Fontos szerepe van például abban, hogy leépítse a vállalkozások működését gátló akadályokat, hogy ösztönözze a versenyt, hogy fejlessze az infrastruktúrát, hogy javítsa a versenyképességet. Mert hosszú távon ez teszi alkalmazkodóképessé, kevésbé sebezhetővé a gazdaságot, ami megteremti a forrást az egyéb társadalompolitikai célokra, reformokra.

És itt érkeztünk el az újabb kampánytémához, amely lapunk korábbi cikkéből kerekedett: lesz-e megszorító csomag? Az ellenzék ezzel hergeli a szavazótáborát, a kormány meg reszketve bizonygatja, hogy nem lesz rá szükség. Mintha mindenki bűnnek tartaná a felelős költségvetési politikát. Vajon miért megszorítás az, ha ragaszkodunk egy olyan deficitcél betartásához, amely ráadásul jóval lazább, mint a tavaly decemberben elfogadott törvényben szereplő mutató?

Kár, hogy ennyire háttérbe szorult a józan ész.