Mindent kinövünk?
A mögöttünk álló rövid héten csupán két makrogazdasági adat jelent meg, de azok a jelentőségük és az okozott meglepetés miatt nagy figyelmet váltottak ki. Az első negyedévben a GDP 4,2 százalékkal, a beruházások csaknem 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi teljesítményt, mutatva, hogy a magyar gazdaság sikeresen csatlakozott rá a javuló külső konjunktúrára. Úgy tűnik, a teljesítményt nem befolyásolják jelentősen a korábbinál szigorúbb fiskális és monetáris kondíciók, és a gazdaság a magas reálkamatok és a lassuló fogyasztás ellenére gyorsul. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a teljesítménynövekedés az ipar egyes ágazataiban és az építőiparban volt kiugróan magas. Az "egyes ágazatok" alatt feltehetően a villamosgép- és műszergyártás viszi a prímet, mely az év első hónapjaiban kiugró exportteljesítményt produkált, az építőipar jó eredményét pedig nagymértékben befolyásolta, hogy a viszonyítási alapul szolgáló 2003 eleje időjárási okok miatt katasztrofális volt az ágazat számára.
Bár az éves változást kifejező mutatók részben a tavalyi alacsony bázis miatt ilyen magasak (2003 elején a rossz időjárás látványosan visszavetette az építőipar teljesítményét), az előző negyedévhez viszonyítva is imponáló adatok mutatják, hogy nem csupán a statisztikai sajátosságok okozzák a többéves rekordot jelentő számokat, hanem a valós reálgazdasági teljesítmény is jelentősen közrejátszik. A GDP 1,1 százalékkal, a beruházások volumene 4,6 százalékkal haladta meg az előző negyedévi szintet.
Nem csupán a gyorsulás, hanem a mögötte sejthető szerkezeti javulás is örvendetes - hívják fel a figyelmet piaci elemzők. A kiskereskedelmi forgalom stagnálása a lakossági fogyasztás dinamikájának mérséklődésére utal, miközben a beruházások száguldanak.
A gépberuházások harmadik negyedéve tartó két számjegyű bővülése tartós kapacitásbővítésről árulkodik. Nem csupán a külső, a belső egyensúlyi viszonyokat is kisegítheti a növekedés, ami kisebb kiigazítást is lehetővé tehet. (MI)







