Partraszállási évforduló

Lehet, hogy ismét Ronald Reagan varázslatos kommunikációs tehetsége segítette ki az emlékezőket, lehet, hogy valami más, de tény: a második világháborús szövetségesek normandiai partraszállásának hatvanadik évfordulóján sikerült elkerülni minden napi politikai ízléstelenséget, a szónokok az alkalomhoz illően a történteket elevenítették föl. Bush amerikai elnök biztosította a franciákat arról, hogy ha a sors úgy hozná, újra megsegítenék őket, Chirac francia elnök számára az amerikaiak örök szövetségesek, II. Erzsébet angol királynő a szövetség fontosságára figyelmeztetett: egymagában senki sem győzhetett volna.

Pedig az előjelek kedvezőtlenek voltak. Bush elnök pár nappal korábban még arról értekezett, hogy az USA által vezetett terrorellenes háború csak a második világháborúhoz hasonlítható; még előbb egy tekintélyes amerikai magazin egy sorba állította az iraki hadjáratot "a náci Európa elleni sikeres szövetséges invázióval". Az iraki fejlemények szerencsére odakerültek, ahova tartoznak - tervezőasztalokra és hírrovatokba, a magazinszerkesztők pedig visszaküldhetők az iskolába.

Irak helyett a 40. amerikai elnök előző napi halála kínálta a sokkal helytállóbb történelmi párhuzamot. Reagan volt az, aki csillagháborús programjával térdre kényszerítette a szovjet hatalmat, s mint ilyen a hidegháború végét készítette elő. Csakúgy, mint az 1944-es partraszállás a második világháborúét.

Az észak-franciaországi megemlékezésre pedig először a partraszállási évfordulók történetében meghívták a német kancellárt és az orosz (szovjet) elnököt. És Schröder kancellár államférfivá emelkedve kijelentette: a szövetségesek nem Németország ellen, hanem Németországért nyertek. Ezt kellene megérteni. (SzH)