Vitán felül
1998 óta akkora a kultusza a pártelnökök-kormányfőjelöltek vitájának, mint az évértékelő beszédeknek. Miként minden esztendő februárjában az utóbbiakkal, a voksolások közeledtével az előbbiekkel foglalkozik a boldogtalan sajtó. Hatalmas különbség ugyanakkor, hogy míg Orbán Viktor és Medgyessy Péter rendszeresen megtisztelte-megtiszteli - és elszórakoztatja - a nagyérdeműt, addig a klaszszikus Horn-Orbán folytatását már 2002-ben is csak nagy nehézségek árán tudták összehozni. Az idén várhatóan egyáltalán nem lesz újrázás. (Megjegyzendő, a Medgyessy-csapat huncutságának köszönhetően nemrég sikerült csőbe húzni Orbánt egy négyszemköztinek hirdetett randevú ürügyén, amely végül újságírók előtt bonyolódott.)
Két éve is a vitáról szóló vita volt érdekes, nem maga az aktus. Igaz, a két miniszterelnök-jelöltet akkor mégis sikerült egy asztalhoz ültetni, amire most viszont nem látszik reális esély. A szocialisták abban a pillanatban tudták, hogy Orbán Viktor nem fogadhatja el Kovács László kihívását, amikor megfogant agyukban az ötlet. A volt - és az ellenzékiek meggyőződése szerint leendő - kormányfő számára a külügyminiszter akkor sem partner, ha a vezető kormánypárt elnöke. De hát ez a játék lényege. Miközben az oppozíció azt igyekszik bizonyítani, hogy Orbán Viktor helye toronymagasan a napi pártpolitika szintje fölött jelöltetett ki, addig az MSZP-sek buzgón próbálják lerángatni Medgyessy Péter mellől az ellenzéki nagyfőnököt.
A politika azonban nem kisasszonysport. Egyesek sajátosan magyarázzák a tényeket. Mások bulvárostoba nyelven hazugsággyárosoznak. Mind tudják, miért teszik.
Még egy hét, és meglátjuk, mire jutnak. (GA)
