Törököt fogtak a hollandok

Hágának éppen ezen a ponton az a pechje, ami a szerencséje. Azzal ugyanis, hogy a júniusban véget ért ír elnökség példásan teljesítette minden házi feladatát - formalizálta a tíz új ország taggá válását, lezárta az alkotmányos vitákat és az utolsó percben még egy leendő bizottsági elnököt is előhúzott a kalapból - egy sor sötét felhőt eltakarított a hollandok feje felől. Cserébe annál láthatóbban ott maradt a mindig is a "holland fél évre" tervezett azon kérdés eldöntése, vajon felajánlják-e Ankarának a csatlakozási tárgyalások megkezdését, avagy sem?

Ha a holland vezetés netán kergetett illúziókat a téma diszkrét kezelhetőségét illetően, ennek legkésőbb az elnökségi nyitány napján semmivé kellett válnia. Midőn Balkenende holland kormányfő a múlt héten brüsszeli újságírók egy csoportját fogadta, máris e kérdés uralta a terepet, hogy aztán másnap, Romano Prodi bizottsági elnökkel tartott hágai sajtóértekezletén is e körül forogjon a legtöbb kérdés.

A holland taktika mindezek láttán két alapvetésen nyugszik: az egyik, hogy mindent az Európai Bizottság őszi jelentésétől tesznek függővé - addig elzárkóznak a véleményalkotástól is -, a másik, hogy már-már misztifikálva emlegetik a hajdani koppenhágai kritériumokat. Balkenende a két nap során különböző körökben legalább fél tucatszor elmondta, hogy a törökökkel szemben is pontosan ugyanazokat az elvárásokat kell teljesíteni, mint hajdan a kelet-európai tagaspiránsokkal (akkor még hivatalosan nem voltak jelöltek) szemben.

Fair playt kell játszani a törökökkel, nem hozhatnak létre velük szemben más kritériumokat, mint a koppenhágaiak - ismételgette, mindannyiszor szabadon hagyva ugyanakkor egy szürke zónát: annak eldöntését, vajon az EU felkészültsége is ezek közé tartozik-e, vagy sem?! Lényegi kérdésről van szó: végül is annak idején nem győzték hangoztatni, hogy a kelet-európai társult országoknak is, meg az uniónak is fel kell készülnie a bővítésre. Ezért nem lehetett véleményt adni a jelentkezőkről az első nagyobb kormányközi konferencia - az 1997-es amszterdami csúcs (és amszterdami szerződés) - előtt, miként a tárgyalások lezárását is ugyanerre hivatkozva attól (is) tették függővé, hogy megszülessen a szintén intézményi kérdésekkel foglalkozó nizzai szerződés.

Ilyen alapon a török tárgyalások ügyében is lehet úgy is fogalmazni, hogy meglehet: a tagjelölt készültsége már eléri a kívánt szintet, de az unióé még nem? Feltéve, hogy az utóbbi megléte is - valóban - koppenhágai kritérium.

Ezen a ponton érdekes dologra bukkan a témát boncolgató érdeklődő. Hogy ugyanis igazából eredetileg azok a kritériumok sem voltak tulajdonképpen pontokba szedett kritériumok. Érdemes megnézni az 1993. júniusi Európa Tanács zárónyilatkozatát, annak is 13. oldalán a III) pont első három bekezdését. Nincsenek pontokba szedett elvárások. Ehelyett egy bekezdésbe sűrítve annak sok körmondatos leírása, hogy a csatlakozni óhajtó országoknak meg kell felelniük bizonyos politikai, gazdasági és jogharmonizációs elvárásnak. Majd egy másik bekezdésben annak leszögezése, hogy az uniónak is fel kell készülnie az új tagok befogadására.

Aztán, ahogy az évek teltek, utóbb az előző bekezdés mondatait kezdték három pontba szedve visszatérően emlegetni, és merevült mindez egyfajta kritériumsorrá. Formailag ezek eredetileg semmivel sem voltak kritériumszerűbbek, mint az uniós felkészültség fontosságának a hangsúlyozása. Ha tehát akarom, ez utóbbi is egy külön kritérium - a negyedik -, de ha akarom, akkor egyszerűen csak egy csúcsszinten megfogalmazott figyelmeztetés önmaguk számára, hogy ideje lesz szembenézni a bővülés majdani belső következményeivel.

Ma még nyitott kérdés, vajon a tagországok közül ki, melyik értelmezést igyekszik majd megjátszani, amikor legkésőbb a decemberi EU-csúcson színt kell vallani? Egy biztos: a hollandok most már aligha tudják kivédeni, hogy az elnökségüket követő figyelem nagy része - különösen október és december között - szinte kizárólag erre összpontosuljon. Ami persze nemcsak az ő helyzetüket minősíti, hanem a kérdés fontosságát is. Ha úgy tetszik: a hollandok törököt fogtak, de igazából nem csak maguknak, hanem minden tagtársnak is. A játszma a végső fázisba fordult.