Hogy a jelenlegi helyzet megítélése még jegybanki körökben sem egyértelmű, jól mutatja, hogy kiszivárgott hírek szerint a legutóbbi ülésen a döntéshozók nem csupán a csökkentés és a tartás, hanem egy esetleges kamatemelés lehetőségét is mérlegelték. Az alábbiakban bemutatjuk azt a két, egymástól jelentősen eltérő helyzetértelmezést, mely különböző eredményekre vezethet a kamatpolitika alakulásával kapcsolatban.

Az egyik megközelítés (nevezzük szigorú technikai álláspontnak) úgy érvel, hogy a jelenlegi kamatszint a piaci kereslet és kínálat (elfogadható árfolyamszint mellett kialakuló) végeredménye. Eszerint a magas hozamok az ország- és árfolyamkockázatot fejezik ki, így a kamatmozgást az inflációs célkitűzés rendszerében alkalmazott magatartási szabály határozza meg, kiinduló állapotként minden feltétel nélkül elfogadva az aktuális szintet. Ez rendkívül transzparens működést tesz lehetővé, hiszen az inflációs cél nemteljesülésének növekvő veszélye (illetve erre utaló előrejelzés) esetén kamatemelés, ellenkező esetben -csökkentés a reakció.

A másik álláspont (a megengedő gyakorlatias felfogás) szerint a helyzetértékelésnél mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a magas kamatok két tavalyi esemény (a júniusi sáveltolás és az ősz végi spekulációs veszély) következtében alakultak ki, és ezek körülményei azóta részben megszűntek. A jelenleg elvárt hozamszint ezért "puha" pszichológiai tényezők függvénye is, vagyis nincs olyan tankönyvi kereslet-kínálati összefüggés, mely szerint a kamatcsökkentés (főként az árfolyam gyengülésén keresztül) erősíti az inflációs folyamatokat. Eszerint hatékony kommunikációval, a piac hozammérséklésre való "kondicionálásával" feloldhatók az ellentmondások.

Mivel a két megközelítés a hazai helyzetben könnyen szülhet eltérő döntéseket, kérdés, melyik áll közelebb a válósághoz, illetve a monetáris tanács melyiket osztja. A válasz nem könnyű egyikre sem. Az első kérdés esetén pró és kontra elhangozhatnak érvek, ráadásul nem is feltétlenül mindig erős a különbség a két nézőpont között, a második kérdésre pedig azért nehéz felelni, mert a jegybanktanács üléseiről készülő jegyzőkönyvnek - bár erről folyamatosan gondolkodik a jegybank - egyelőre semmilyen formája nem nyilvános.

A szigorú technikai álláspont mellett szólhat, hogy következetes alkalmazásával elkerülhetők a döntéshozás látványos inkonzisztenciái, mint például az, amikor a jegybank úgy csökkent kamatot, hogy közben előrejelzése inkább az inflációs cél nemteljesülésének kockázatnövekedését mutatja. (Lásd az augusztusi inflációs jelentést és a monetáris tanács döntését.) Ugyanakkor számtalan gyakorlati megfontolás ellentmondani látszik ennek a nézőpontnak. Például az, hogy a piac kamatesést áraz be, illetve hogy a mérséklések után az árfolyam stabil marad, arra utal, hogy a szereplők racionális magatartásként látják a lassú hozamcsökkentést. Ilyen körülmények között a megengedő gyakorlatias megfontolást támasztja alá az is, hogy a jegybank - az inflációs célok veszélyeztetése nélkül - köteles támogatni a kormány gazdaságpolitikáját. Márpedig ismerve a kamattranszmisszió gyengeségét, úgy tűnik, az eddigi lazítás pontosan ilyen eredményre vezet. Sőt, paradox módon a jelenlegi piaci hangulatban a költségvetési tervek teljesülése szolgálja leginkább az inflációs cél elérését,

vagyis az adósságszolgálati teher mérséklése a monetáris politikát is szolgálja. (Persze ez a hatás is meglehetősen gyenge, hiszen az idén az állampapír-piaci hozamok csökkentése már csak mérsékelten javítja a büdzsét.) Ennek a szemléletnek is van azonban hátulütője: nevezetesen az aktuális makrofolyamatok (főként a külső és belső egyensúlyi trendek) ismeretében gyakran inkonzisztensnek tűnhet a döntés, ami azt az érzést erősítheti a figyelőben, hogy a jegybank tulajdonképpen csak bűvészkedik a kamatpolitikával, valójában pedig hatása elhanyagolható.

Mindez oda vezet, hogy újra megállapítsuk: kicsi, nyitott gazdaságban, ahol ráadásul a gazdaságpolitika hitelességi problémákkal küszködik, a transzmiszszió és a pénzpiacok működésének sajátosságai a tankönyvitől eltérő inflációs célkitűzéses rendszert kívánnak.