George W. Bush négyéves kudarcsorozata

Sokan irigykedve tekintenek az amerikai gazdaságra. A 2,5 százalékos átlagos növekedés ugyan érezhetően lassúbb, mint a Clinton-évek idején volt, az 1 százalékos európai expanzióhoz viszonyítva viszont erősnek látszik. A statisztikai adatok mindazonáltal elfednek egy világos tényt: egy átlagos amerikai család ma rosszabbul él, mint három és fél évvel ezelőtt. A reáljövedelmek középértéke (medián) több mint 1500 dollárral csökkent, miközben az amerikai családokat pénzügyi nyomás alá helyezte az inflációtól elmaradó béremelkedés, és hogy az alapvető háztartási kiadások ugrásszerűen emelkedtek. Röviden, a növekedés áldásaiból csak a legfelsőbb jövedelmi kategóriákban lévők részesültek, az a csoport, amely az utóbbi 30 év során prosperált és amely a legtöbbet nyerte Bush adócsökkentésein.

Ma mintegy 45 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása, ami 5,2 millióval több, mint 2000-ben. Azon szerencsés családokban, ahol van ilyen biztosítás, ott a befizetendő éves járulékok közel megduplázódtak, és elérik az évenkénti 7500 dollárt. Tovább sújtja a családokat a munkahelyi bizonytalanság. Az 1930-as évek eleje óta a mostani az első olyan kormányzat, amelynek teljes hivatali ideje alatt nettó munkahelycsökkenés ment végbe.

Bush támogatói okkal kérdezhetik: vajon mindezért ténylegesen az elnök felelőse-e? Vajon nem kezdődött-e már el a receszszió a hivatalba lépésekor?

Az egyértelmű válasz az, hogy Bush a felelős. Minden elnök örököl valamilyen hagyatékot. A gazdaság ugyan valóban visszaesésbe fordult Bush elnökségének elején, Clinton azonban egy tetemes, a GDP 2 százalékára rúgó költségvetési többletet hagyott hátra, ami elég pénz volt egy robusztus fellendülés finanszírozásához. Ezt azonban Bush elkótyavetyélte, és a gazdagoknak szánt adócsökkentéssel a többletet a GDP 5 százalékára rúgó hiányba fordította.

A lassulás alatti termelékenységnövekedés egyszerre jelentett lehetőséget és kihívást. A lehetőség: ha a gazdaság jól lett volna menedzselve, az amerikaiak jövedelmei tovább emelkedhettek volna, amint az a kilencvenes években történt. A kihívás: a gazdaságot úgy kellett volna menedzselni, hogy a növekedés elég erős legyen a munkaerőpiacra újonnan belépők felszívására. Bush hibás döntései miatt Amerika elpuskázta a lehetőségeket.

Tény, hogy a gazdaságot valamelyest élénkítették Bush adócsökkentései, ezek azonban csak rövid távú hatást fejtettek ki. Bár lett volna más gazdaságpolitika is, amely jóval nagyobb ösztönző hatást váltott volna ki, Bush célja azonban nem a gazdaság erejének megőrzése volt, hanem az adócsökkentés folytatása, aminek keretében a terheket levették azok válláról, akik azokat könynyebben tudták volna viselni.

Bush elhibázott gazdaságpolitikája nemcsak drága árat követelt, hanem magát a gazdaságot is sokkal gyengébb helyzetbe hozta. A pártoktól független kongresszusi költségvetési hivatal szerint az elnöknek az új kiadási tervek nélkül vett adójavaslatai - amelyek hatása ezermilliárdnyi dollárban mérhető - oda vezetnek, hogy belátható időn belül a deficit nem lesz kiiktatható, vagy akár csak felezhető, amint azt Bush megígérte. Az amerikai gazdaság jövőbeni egészsége szempontjából fontos kiadások - infrastruktúra-fejlesztésre, oktatásra, egészségügyre, technológiára - kiszorulnak, ami rontja a hosszú távú növekedési kilátásokat.

Mivel a fiskális politika nem ösztönözte a gazdaságot, ezért túl nagy teher hárult a monetáris politikára. Az alacsonyabb kamatok hatottak (valamelyest), ezt azonban nagyrészt a jelzáloghitel-refinanszírozás bátorításán keresztül tették, nem pedig a beruházások ösztönzése révén. A háztartások növekvő eladósodottsága máris elvezetett a személyi csődök számának növekedéséhez, ami nyilvánvalóan fékezni fogja a fellendülést. Az államadósság szintén meredeken emelkedett. A hatalmas kereskedelmi hiány miatt pedig a világ leggazdagabb államának naponta közel kétmilliárd dollárnyit kell kölcsönvennie külföldről, ami hozzájárul a dollár gyengüléséhez, emellett pedig a globális instabilitás komoly forrása.

Természetesen lenne némi remény a jövő számára, ha Bush beismerné a melléfogásait, és kurzust váltana. Az elnök azonban elutasítja, hogy felelősséget vállaljon a gazdaságért csakúgy, mint ahogy teszi azt a kormányzata az Irakban elkövetett hibákkal kapcsolatban. Már 2003-ban látható volt, hogy a gazdagoknak megadott adócsökkentés nem ösztönözte a megígért módon a gazdaságot, a kormányzat mégis elutasította a stratégiáinak a felülvizsgálatát, ehelyett ugyanabból az orvosságból írt elő többet. Most pedig azt ígérik, hogy a meghirdetett adócsökkentéseket állandóvá teszik. A legnagyobb kockázat az, hogy újraválasztása esetén Bush ezt az ígéretét megpróbálja megtartani.