Kárfolyam
Ismét elkezdődött az árfolyam kérdésének a politikai közbeszéd középpontjába állítása. Emlékezhetünk, hogy a forintkurzus 2002 végén, 2003 elején vált pártszakértők és pártvezérek kedvenc témájává, érvrendszerükkel szépen bizonyítva közgazdasági képzettségbeli hiányosságaikat. Abban a helyzetben azonban legalább politikai szempontból racionális volt a kormányzat húzása, gondoljunk a külső kereslet hiánya miatt pangó exportra vagy az inflációval történő stabilizálás vágyára. Végül is kifizetődőbb, ha a társadalom szemében a jegybank lesz a bűnbak.
A jelenlegi helyzetben azonban teljesen érthetetlen, miért került újra elő a kérdés. Az exportszektornak szemlátomást nem különösebben hiányzik a gyengébb valuta (amelynek kedvező hatása hosszabb távon amúgy is elinflálódik), és a költségvetési konszolidáció sokadik pályájának gyors elbukásából is egész jól jött ki a kormány. Talán nem is annyira az árfolyammal, hanem az azt fenntartó hozamszinttel van problémája gazdaságpolitikusainknak - gondolhatnánk, hiszen ha a gazdaság egyéb szektorait nem is hozzák lázba a magas kamatok, a költségvetést jelenlegi pozíciójában kétségtelenül kellemetlenül érinti a vártnál nagyobb államadósság-teher. És itt némi fantáziával máris eljutunk az árnyékállam koncepciójához.
A logikával azonban súlyos gondok vannak. A kormányzat által várt és a tényleges állampapír-piaci hozamszint közötti különbség ugyanis messze nem okoz olyan jelentős hiánynövekedést, mint amekkorát a kormányzat állít, és ezt remélhetőleg a miniszterelnök és a pénzügyminiszter pontosan tudja. Ám az árnyékállam koncepciója sajnos inkább arra utal, hogy a politikusok saját retorikájuk foglyai lettek, és komolyan gondolják, hogy a kormánytól független intézmények vesztükre törnek.
Ne legyünk naivak: biztosak lehetünk benne, hogy a jegybank egy jobboldali rezsim esetében sokkal inkább igyekezne az inflációs célkitűzés rendszerét rugalmasabban gyakorolni, és tüzetesebben vizsgálná a kamatcsökkentés lehetőségeit. (Szépen mutatja a jegybank skizofréniáját a monetáris tanács és a jegybank kommunikációja közötti inkonzisztencia is, amely súlyos hiba.) Abban hinni azonban, hogy a jegybank direkt módon politikai küldetést teljesít, olyan szintű voluntarizmus, amely, ha cselekvésre sarkall, veszélyes a gazdaságra nézve.
