A szakszervezetek és a pénzügyi kapitalizmus

A munka és a tőke közötti választóvonalak elmosódnak. A vállalatok egyre gyakrabban vegyítik a szabványos fizetési megállapodásokat részvényopciók megadásával. Az amerikai munkaügyi hivatal jelentése szerint 2003-ban a 100 főnél többet foglalkoztató vállalatok dolgozóinak 14 százaléka birtokolt részvényopciót. Az ilyen egyezmények száma növekszik.

A probléma abban áll, hogy a dolgozók többsége nem érti, miként kell az opciókat és a részvényeket értékelni. Egy tanulmányban a Massachusetts Institute of Technology két professzora azt sugallta, hogy a menedzsment akkor ad opciókat a dolgozóknak, ha azok túl optimisták a cég papírjainak várható jegyzését illetően. Így a vezetők túlértékelt részvényekkel helyettesítik a tényleges fizetést.

A szakszervezetek természetes partnerként működhetnének közre az ellenőrzésben, ám ehhez szert kell tenniük a szakértelemre. A részvényopciót is tartalmazó bérmegállapodásoknak nem szabad útját állni. Szavatolni kellene, hogy az ilyen programokat a dolgozók érdekeinek megfelelően irányítsák. A vállalatok, amelyek bátorítják dolgozóikat a részvényopciók megtartásában, vagy őket a cég papírjainak vásárlására buzdítják, nem tesznek mást, mint a kockázatok egy részét áttestálják a foglalkoztatottakra.

A tulajdon megosztása erősítheti a dolgozói morált. Egyúttal létrejöhet a kockázatok egészségtelen koncentrációja, amikor a dolgozónak nemcsak a munkahelye, hanem a vagyoni eszközei is a cég sorsától függenek. Ebben a helyzetben a szakszervezeteknek követniük kell a tulajdonosi programokat, hogy fedezni lehessen a létrejövő kockázatokat.

Ez érvényes más pénzügyi instrumentumokra is. A szakszervezetek régóta büszkélkednek a rögzített nyugdíjakra vonatkozó megállapodásokkal. Ám ugyanezek az érdekvédő szervezetek gyakran híján vannak azoknak a bonyolult pénzügyi ismereteknek, amelyekkel meg lehet ítélni, hogy a vállalat elkülönített-e elég tőkét az ilyen kötelezettségek évtizedekkel későbbi teljesítésére. Az USA-ban a szakszervezetek alkalmatlansága hozzájárult, hogy a Studebaker Corporation nyugdíjalapja 1963-ban fizetésképtelenséget jelentsen. Erre reagálva a szakszervezetek petíciót nyújtottak be a kongresszushoz, amelynek nyomán 1974-ben létrehozták a munkáltatói nyugdíjak garanciaalapját.

A szakszervezetek nyomására más országokban is megteremtik a magánnyugdíjak védelmét. A legújabb példával Nagy-Britannia szolgál. Az azonban nem világos, hogy ezen alapok működése sikeres lesz-e. A hanyatló részvényjegyzések és az alacsony kamatok világszerte sebezhetővé tették a magánnyugdíjalapokat.

A nyugdíjak megtervezésének komplex folyamatait a szakszervezeteknek nem lenne szabad a kormányokra hagyniuk. A helyi szakszervezeteknek azért kell bekapcsolódniuk, mert az ügyeknek vannak a vállalatok és a dolgozók szempontjából specifikus vonatkozásaik. Ebben az értelemben a szakszervezet funkciója abban áll, hogy az adott dolgozói csoport problémáinak részletes ismeretében ezek megoldásához szakértő módon járuljon hozzá. A mai, komplex pénzügyi gazdaságokban nem olyan egyszerű a dolgozói érdekeket képviselni, mint valaha, amikor a vállalatvezetéssel a torta nagyobb szeletéért kellett megküzdeni. Ahelyett azonban, hogy bonyolult pénzügyi megoldásokon gondolkodnának, Európában - és máshol is - azt látjuk, hogy a szakszervezetek megrekednek a munkahely biztonságáról szóló vitákban. Az elbocsátások megnehezítésével azonban csak illuzórikus nyereséget szereznek tagjaiknak, mert hátráltatják a vállalatok helytállását a versenyben és az új munkahelyek teremtését.

A korszerű pénzügyi elméletek középpontjában az ösztönzők helyes szabályozása áll. A szakszervezeteknek arról kellene a vállalatvezetéssel tárgyalniuk, hogy miként lehet a foglalkoztatottak kockázatait pénzügyi formában kezelni, megadva a megfelelő biztosítékokat az opcióikra és más befektetéseikre, mégpedig a munkahelyek védelme és a cég termelékenységének veszélyeztetése nélkül.

A komplex pénzügyi kapitalizmus velünk marad, és ezzel mindannyiunknak meg kell tanulnunk együtt élni. A szakszervezeti vezetőknek meg kell ismerniük a pénzügyeket, ahelyett hogy azokat ördögi találmányként ítélik el. Ki kell nevelniük azt a szakértő káderállományt, amely egész bonyolultságában képes felfogni a kockázatmenedzselést. A szakszervezeteknek emellett képezniük kell a tagjaikat az egyedi körülményeik pénzügyi rejtelmeinek megértésében.