Jachtok között sétáltam a minap a cannes-i kikötőben. Azért csak közöttük és nem rajtuk, mert ahhoz ingatlanbefektetőnek kell lenni. Így legfeljebb csak húzhattam a strigulákat, amikor a sok fekete öltönyös, rózsaszín nyakkendős cégvezető fellépett egy-egy fedélzetre. A helyi hírközpont szerint a legzsírosabb ingatlanügyletek ezeken a jachtokon köttettek, amelyekről aztán később néhány részletet is megtudhat a külvilág. A jelek szerint tehát vége a recessziónak, a piac megint felfelé ível.
Cannes a múlt héten az ingatlanszakma fővárosa volt, immár tizenhatodszor. Tizenhétezren zsúfolódtunk a filmfesztiválról is ismert kongresszusi palotába, a többség persze eladni akart. Mindent, ami nem mozdítható: plázát, laktanyát, raktárat, szállodát és irodaházat, no meg a tanácsait. Az igazi vevők (belőlük is volt jócskán) képviselői diszkréten letették a főnökök névjegyét a standokra, majd várták a jachtra szóló esti invitálást. Magyarok is reménykedtek a hasonló képviselők látogatásában, és ez már önmagában is jó. Azt jelzi ugyanis, hogy néhány állami ingatlanos szervezet legalább megkísérli fölhajtani a befektetőket a hazai kastélyokra, műemlékekre, dunakanyari, balatoni és fővárosi nagy értékű ingatlanokra. Még nem tudjuk, a jövőben kikkel folytatják a tárgyalásokat, de német, holland és még amerikai érdeklődők is voltak. Tulajdonképpen örülhetünk, hogy ha már itthon nem kellenek senkinek ezek a létesítmények, legalább a külföldi befektetők és ingatlanfejlesztők fantáziát látnak bennük.
Volt azonban egy hatalmas hiányérzetem. Mivel évek óta bámulom a jachtokat (és járom a standokat), tudom, hogy Budapest még mindig nem volt jelen önálló, nagy kiállítóként. Állítólag jövőre már szánnak rá pénzt, mert rájöttek, hogy egyszerűen nem lehet kimaradni. Aki él és mozog az ingatlanpiacon, az mind ott van, és minden intézményi befektető, valamint a legerősebb fejlesztők azt kutatják, melyik közép-európai országba érdemes vinni a pénzt. Nélkülünk könnyedén rácsaphatnak Prágára, Pozsonyra vagy Varsóra, netán Kijevre, de másod-, harmadvonalbeli cseh és lengyel városokra is. Azok ugyanis komoly médiaeseményt csinálnak ottani jelenlétükből. Jó lenne végre megnehezíteni a dolgukat!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.