Kéz- és lábtörést

Azon rég túl vagyunk, hogy az úgynevezett adóreform ebben a ciklusban biztosan nem hoz érdemi változásokat. A kormányzati tematizációs kísérletek által kínált megoldáspótlékok üzenetei mind kevésbé esnek egybe a közvélemény elvárásaival. Amikor a miniszterelnök előbb mondja, hogy az adókkal csinálni kell valamit, mint hogy az ellenzék elővezetné saját ideáit, rövid távon valóban előz a kommunikációs versenyben. A fór azonban annál is hamarabb elvész, hogy kiderülne: a bedobott ötletek mögött nincsen semmi.

Mióta Draskovics Tibor 2004 elején pénzügyminiszterré avanzsált, bizottságok sorát hozták létre, megállapítandó: hol és miért szorít az imaginárius cipő, és mit kellene tenni, hogy kényelmesebb legyen. Ezek dolgoztak, dolgozgattak, előterjesztéseket készítgettek, de összességében nem sokat hallottunk felőlük.

A "ha nem tudsz megoldani egy problémát, alakíts bizottságot" technika jegyében kezdte és végezte működését az adóreformügyi testület is - ám úgy tűnik, a gazdasági-üzleti szféra már ki akarja mondani, hogy ez kevés. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy amikor a politika alig egy évvel a választások előtt reformokról beszél, annak tényleges hozadéka nincs. Tartalma nem, csak formája értelmezhető: retorikai helyzetgyakorlatok ezek, szavazatszerző céllal. Felmerül, ezt kinek és miért helyes szóvá tennie. És az is, kiben van meg a merészség, ki engedheti meg magának a markáns kritikát úgy, hogy ne vegzálhassák: az egyik (vagy a másik) politikai oldal törekvéseit támogatja.

A kamara kezdeményezte újabb testület - bizottság az államháztartási reform előkészítésére - összehozásában lenne ráció. A korábbiakkal szemben ez olyan fórum lehetne, amely tényleges munkát végezhet - már amennyiben minden érdekelt egyszerre akarja ezt. Az argumentáció kristálytiszta: nincs miről beszélni, amíg a közszférát, az oktatást, az egészségügyet, az önkormányzatokat nem teszik versenyképessé. (Tehát a kiadási oldal egészét nem hozzák rendbe.) A feladat hatalmas: ciklusokon és oldalakon túlmutató.

A gazdaságnak először is képesnek kell lennie megszervezni önmagát, másodszor a társadalmat, harmadszor - a politikát. Innen nézvést a gazdaság önmagát is vizsgáztatja. Kéz- és lábtörést kívánunk.