Ma terjeszti elő a 2007-2013 közötti költségvetésre vonatkozó anyagát az Európai Parlament (EP) jelentéstevője, Reimer Böge. Annyit máris tudni lehet, hogy a német konzervatív képviselő több alapvető kérdésben is támadja a bizottság eredeti javaslatát, és ezzel újabb csavart ad a büdzséterv körül kialakult vitának. Böge a kiszivárgott hírek szerint 1,14 helyett a GNP 1,1 százalékában maximálná a közös költségvetés kiadásait. Ez ugyan nagyvonalúbb a nettó befizető országok által követelt kerek egy százaléknál, ám a spórolási szándék mindenképpen rossz hír a komoly támogatásra számító országok - köztük hazánk - számára. Ráadásul Böge a büdzsé keretein belül kezelné a román és a bolgár agrártermelőknek járó majdani támogatást, amelyet Brüsszel szívesebben látna egy azon felül megállapított csomagban. Ez értelemszerűen tovább csökkentené a huszonötöknek jutó pénzt. Az EP-képviselő a kiadási prioritásokat is átrendezné: a lisszaboni versenyképességi célok teljesítésére kevesebb forrást különítene el, ugyanakkor növelné a bel- és igazságügy, illetve a külpolitika apanázsát.
A Böge-jelentésről csak júniusban szavaz az EP, ám a bizottság várhatóan már ezen a héten válaszolni fog az abban foglaltakra annak kapcsán, hogy közzéteszik a hétéves pénzügyi perspektíva részletes kiadási tételeiről szóló javaslatot. Ezt azonban éppen úgy nem vehetik készpénznek a tagállamok vezetői, mint ahogy a bizottsági kerettervet is korai volt azonnal konkrét támogatásmilliárdokra lefordítani. Túlzottnak bizonyulhatnak Magyarország és a többi új tagállam várakozásai. A júniusi EU-csúcson talán majd tisztul a helyzet. (TG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.