Új tagok, régi bajok

A csatlakozási szerződés mai aláírása Romániával és Bulgáriával alkalmat adhat az uniós vezetőknek az előző bővítés óta eltelt év tanulságainak, illetve a tovább bővülő EU fejlődési lehetőségeinek átgondolására. Elégedettségre aligha találnak okot. Ma már egyértelműen állítható, hogy az uniónak nemcsak hogy nem sikerült "megemésztenie" a tavalyi kibővülést, de az - közvetett módon - nem egy korábbi integrációs vívmányt is veszélybe sodort. Márpedig közel 30 milliós összlakosságával és az EU25-höz képest is csak 29-30 százalékos egy főre jutó GDP-jével Románia és Bulgária sem ígérkezik kis falatnak. (Arról nem is beszélve, hogy Romániát politikai szempontokon kívül mással aligha magyarázható erőlködéssel úgy kellett "betuszkolni" az EU küszöbére?)

Képzeljük csak el, mi történt volna, ha mondjuk a szolgáltatások liberalizálása körüli vita már egy 27 tagú EU-ban zajlik. A tervezet kivégzéséhez éppen elég hisztériát keltett a régi tagokban a tízektől eredő "szociális dömpinggel" való riogatás; hová fajult volna a dolog, ha a román és bolgár bérszínvonal is szóba kerül? Ha pedig ez megtörténik, a most sem túl rózsás helyzethez képest mekkora esélye lenne az uniós alkotmány elfogadásának a szolgáltatások liberalizálásától leginkább félő Franciaországban? Az EU költségvetési vitájában pedig mennyivel lenne erősebb a hangjuk a kiadások viszszafogását követelőknek, ha még két nagyon szegény tagállammal kellene számolni?

Úgy tűnik, a legutóbbi bővítés jó időre lezárta az utat az integráció mélyítése előtt. Lehet, hogy az újabb bővítéssel ismét feléled majd a korábban Jacques Chirac nevével fémjelzett kétsebességes integráció eszméje? (BÁ)