Államfő jobbról
Nyerjen autót a Fidesztől - eredetileg ennek a tréfás kezdeményezésnek a mélyére szerettük volna ásni e hasábokon, csakhogy ami hét közben érdekes volt, a hét végére sokat veszített bájából. Arról nem is beszélve, hogy megtudtuk, nem a nagyobbik ellenzéki párt, hanem a nemzeti konzultációs tanács szervezi a véleménykutató és címjegyzék-gyarapító nyereményjátékot. Márpedig kétség sem fér hozzá, hogy a kettőnek - a Fidesznek és a tanácsnak - semmi köze egymáshoz.
Ám a lényeg most másutt van, igaz, ott is Orbán Viktor keveri a paklit. Bekövetkezett, amire vártunk: a Fidesz egy emberként felsorakozott Sólyom László civil államfőjelölt mögé. Az ellenzék vezére és csapata türelmes stratégának bizonyult. Hősiesen megvárták, amíg egyfelől a szimpátiaszavazáson kijön az ideális végeredmény - amellyel mellékesen Mádl Ferencet is piedesztálra emelhették -, másfelől az MSZP és az SZDSZ olyan messzire megy, ahonnan képtelenség visszajönni. A koalíció pártjainak egy esélyük maradt: csak akkor nyerhetnének - súlyos áldozatok árán, de mégis -, ha Szili Katalin visszalépne. Így elővehetnék Bihari Mihályt - az MSZP-kongresszuson bukott Glatz Ferencet már aligha -, és többes jelölés keretében, nemes versengésben az egyik tekintélyes férfiú legyűrné a másikat. A házelnök azonban - pillanatnyilag - hajthatatlannak tűnik. Éppúgy, mint a történet minden szereplője.
A kudarcnak kegyetlen következményei lehetnek. A miniszterelnök már jelezte: "általam nem látható módon" terhelné meg a közös kormányzást, ha a szabad demokraták az ellenzék emberét segítenék a köztársasági elnöki székbe. Magunk sem fogalmazhattunk volna plasztikusabban. (GA)







