BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ÁPV: elnyúló végnapok

2005.05.18., szerda 00:00

A magánosítás jórészt befejeződött, nincsen már szükség komoly privatizációs szervezetre sem. A felismerés nem új, a szakemberek már évek óta sürgetik a rendszer visszafejlesztését, most azonban úgy tűnik, végre törvénytervezetként is megjelenik az elképzelés.

Annak is örülhetünk, hogy az előterjesztés készítői végre rendet vágnának a minisztériumok sajátos vagyonkezelési gyakorlatában. A lapunk birtokába került koncepció szerint a tárcáknál csak saját tulajdonuk kezelése és kutatóközpontjaik irányítása maradna, az állami vagyon pedig egy kézbe kerülne. Így az irányítás alighanem jóval hatékonyabb lehet, s jobban érvényesülnek a tervezetben is hangoztatott gazdaságossági alapelvek.

Vannak azonban az elképzelés körül kérdőjelek is. A száz százalékban tartós állami tulajdonban maradó vagyon felügyeletével megbízott kincstár és az elvileg gazdaságilag hatékonyan működtethető eszközök felett őrködő, az ÁPV Rt. romjain létrejövő Nemzeti Stratégiai és Vagyonkezelő Rt. (NSV) megtartása érthető, bár ezutóbbi elnevezésénél nem ártana a magyarosabb elnevezést választani. Igaz, a laikus szemlélő itt is vél némi szinergiát felfedezni: ennél kevesebbre is alapoztak már vállalatfelvásárlást.

Az viszont már mindenképp nagy kérdés, miért kell a racionalizálás jegyében 43 - "arany"- - részvény (nem cég!) felügyeletére külön intézményt létrehozni, irodákkal, titkárnőkkel, portással, különösen, ha az elsőbbségi papírok törzsrészvénnyé alakítása után azok automatikusan az NSV-hez kerülnek át. Erre a munkára a versenyszférában alighanem még külön irodát sem áldoznának.

A terv felsorolja a még az idén eladni remélt cégeket is. Egyértelmű, hogy a Volán-vállalatok, az MVM, a posta, a Szerencsejáték Rt. vagy a Tokaj Kereskedőház korábban sok vihart kavart eladásáról egyelőre szó sincs, s a Richter Gedeon kisebbségi részétől sem válnának meg a döntéshozók. Ugyanakkor kérdés, hogy a listán szereplő 52 részesedés eladását valóban le lehet-e reálisan zárni, hiszen ahhoz az év hátralévő részében heti egy-két tranzakciót kéne nyélbe ütni.

Az eladásért azonban épp azok felelősek, akik állásukat vesztik a munka végeztével. Ha viszont "nyakukon marad" valami, az NSV keretében még évekig munkálkodhatnak. Nagy tétben nem fogadnék arra, hogy teljesül a terv.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.